Vágólapra másolva!
Sok riválisához hasonlóan a Honda is hanyatlást jósol az idén, igaz, a japán autógyár azért nyereséges marad. Ebben fontos szerepe lehet annak, hogy a cég világelső a motorkerékpárok piacán.
Vágólapra másolva!

A Honda a márciusban zárult pénzügyi évében 137 milliárd jenes eredményt ért el, ami 71 százalékos visszaesést jelent éves szinten, az idén pedig ennek kevesebb mint harmadára, 40 milliárd jenes profitra számít a társaság. A nyereségcsökkenés elsősorban azzal magyarázható, hogy a válság miatt megcsappant a Civic és Accord modellek iránit kereslet szerte a világon.

A Bloomberg híre szerint a Honda azonban szerencsésebb helyzetben van, mint a szintén japán Toyota, vagy éppen a Nissan, mert a cég a világ legnagyobb motorkerékpár-gyártója. Ennek kapcsán a tokiói Atlantis Investment Research elemzője, Edwin Merner rámutatott arra, hogy a motorkeérkpárok forgalmazábásól többletpénzre tehet szert a Honda. A szakértő szerint bár a második negyedévben javulhat a helyzet az amerikai autópiacon, ám jelentős forgalombővüléssel még korai számolni.