Csak az inflációs pálya kedvező

Vágólapra másolva!
Megerősítette korábbi becslését a Magyar Nemzeti Bank legújabb gazdasági előrejelzése, azaz jövőre 4,1 százalékos inflációt és 0,9 százalékos GDP-visszaesést várnak.
Vágólapra másolva!

A jegybank számításai alapján a magyar gazdaság 2011-ben fog növekedni legközelebb éves szinten. A 2009-re várt gazdasági teljesítmény mínusz 6,7 százalék, míg jövőre mínusz 0,9 százalék. Két év múlva azonban 3,4 százalékos bővülésre válthat a hazai gazdaság. A GDP alakulásának összetevői közül a háztartások fogyasztását is csak 2011-ben várja növekedni az MNB. A lakosságot közvetlenül érintő adat, a reáljövedelem szintén jövő utáni évben fordulhat növekedésnek.

Az infláció viszont kedvezően alakul és 2011-re jócskán az euróbevezetéshez szükséges kritérium, a 3 százalékos ütem alá csökken. Idén 4,5 százalék, jövőre 4,1 százalék lehet az árnövekedés, míg 2011-ben már csak 2,1 százalék - a jegybanki számítások alapján.

Az államháztartás hiánya 4,1 százalék lehet idén, viszont az IMF-nél kialkudott 3,9 is elérhető lehet a tartalékok zárolásával. 2010-ben 3,7 körül lehet a "választási" költségvetés által szabott hiány, azonban az MNB utána már 4,3 százalékos deficitet vár.