Úgy nézett ki, mint egy szteroidokon nevelkedett konyhai moly
2014. augusztus 16., szombat, 16:57


Selyemfényű fehér szárnyával akár még szépnek is nevezhető az utóbbi három évben elterjedt új, invazív molylepkefaj, amely egyre nagyobb számban árasztja el a kerteket Magyarországon. Mértéktelen étvágyával hatalmas károkat okoz az egyik legkedveltebb dísznövényben, a bukszusbokorban.



Mekkora pusztítást képes okozni a betolakodó rovar az örökzöld puszpángban? Az Origo egyik munkatársa volt a szemtanú: „Az egész tavasz vége felé kezdődött, apró zöld bogyók jelentek meg a terasz szélén, a bukszusok tövénél. Először azt hittem, a gyerek szórt ki valamit, de hamar kiderült, az is a bokrok levele, csak előtte végigment egy hernyó tápcsatornáján.

Nem kellett sokat keresgélni, a bukszus ágait széthajtva egy miniatűr, de annál lelkesebb vegetáriánus gasztrofesztivál képe bontakozott ki. Elképesztő mennyiségű zöld-sárga-fekete mintázatú hernyó lakmározott a leveleken.

A szerencsétlen bukszust néhány nap alatt teljesen letarolták a mohó hernyók, ráadásul azt a néhány levelet, amit nem zabáltak fel, selyemszálakkal összetapasztották, hogy saját készítésű hálózsákban készüljenek a lepkelétre. Ekkor már tényleg csak abban bíztunk, hogy valami ritka, elképesztően színes és egzotikus faj legújabb generációja készül kirepülni, így még jobban fájt, amikor megláttuk az elsőt. Pont úgy nézett ki, mint egy szteroidokon nevelkedett konyhai moly."





A második invázió után ennyi maradt a hajdanán dús és örökzöld bukszusbokrokból. És még jön egy harmadik...

Fotó: Nógrádi Attila

"Oké, gondoltuk, ennyi volt, nyilván az átlagosnál csapadékosabb időjárás miatt volt ez a korábban soha nem tapasztalt invázió, a bukszus is kezdett éledezni. Naivan azt hittük, megúsztuk. Odvas rémület rántott össze, amikor néhány hete ismét zöld bogyókkal volt tele a terasz széle, és mivel jóval kevesebb volt a levél, nem is kellett már keresgélni, csak úgy nyüzsögtek a bokron.

Mivel a gyerek miatt permetezni nem mertem, puszta kézzel kezdtem összeszedegetni a hernyókat. Ez több szempontból is hiba volt, egyrészt, mert eleve reménytelen próbálkozás, másrészt a családom szerint teljesen rákattantam, és azóta is gyanúsan méricskélnek, ha a bukszusok felé indulok. Szerencsétlen bokrokat tövig ették a hernyók, a sövény fele kipusztult, csak a kiszáradt tövek meredeznek arrafelé, amerre a lepkék távoztak.”

Ázsiából érkezett

A selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) eredeti élőhelye Ázsia (Kína, Japán, India). A fajt először Francis Walker angol entomológus írta le egy Észak-Kínában talált nőstény egyed alapján.

Többféle elmélet ismeretes arról, hogyan kerülhetett a rovar Európába. Az egyik legvalószínűbb ezek közül, hogy Kínából Nyugat-Európába hozott bukszusok leveleinek fonákján bújtak meg a kártevők petéi vagy lárvái – mondta az Origónak dr. Csóka György, az Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztályának vezetője.

Európában először Németország déli részén észlelték 2006-ban, innen gyors tempóban terjeszkedett tovább a kontinens más országaiba is. Elterjedését gyors repülési képessége is nagyban segíti, Németországban a becsült terjedési sebessége nagyjából tíz kilométer/év volt. A szakértő ugyanakkor úgy véli, az invazív kártevő európai elburjánzása leginkább a cserepes bukszusnövények szállításának eredménye. A különböző kertészeti áruházakban szinte mindenütt lehet találni olyan örökzöld puszpángot, amelyet a selyemfényű puszpángmoly fertőzött meg – tette hozzá Csóka György.





A selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) hernyója

Forrás: dr. Csóka György

A faj Magyarországon először 2011-ben jelent meg a nyugati országrészben. 2012 és 2013 között hazai elterjedését a Budapesti Corvinus Egyetem Rovartani Tanszéke, az Erdészeti Tudományos Intézet és a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézete vizsgálta közösen. Az eredmények alapján a legnagyobb károk Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében keletkeztek, de Csóka György szerint a rovart azóta már az ország keleti felében, valamint Budapesten is kimutatták.

Egyelőre nem áll elegendő adat rendelkezésre a faj éghajlatigényéről, ugyanakkor a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ha a kártevő az eddigi ütemben terjed tovább, akkor Magyarországot akár teljes egészében meghódíthatja.

Szapora

A selyemfényű puszpángmoly igen gyorsan szaporodik, a megfigyelések alapján eredeti élőhelyén öt generációja is kifejlődhet évente. A szakember szerint az eddigi európai tapasztalatok azt mutatják, hogy kontinensünkön három nemzedékkel szaporodik, vagyis egy év leforgása alatt három teljes pete-lárva-báb-kifejlett rovar (imágó) generáció fejlődik ki.

A nőstény molylepke a levelek fonákjára rakja le csomókban petéit. Ezekből fejlődnek ki a körülbelül négy centiméter hosszúságú hernyók, amelyek sárgászöld alapszínükről, jellegzetes fekete és világossárga sávozásukról, valamint fekete pöttyeikről könnyedén felismerhetők. Ugyancsak a megkülönböztetést segítik a fekete pöttyökből kiálló fehér szőrcsomók.

Csak a puszpáng

A selyemfényű puszpángmoly oligofág rovar, ami azt jelenti, hogy csak néhány meghatározott növényfélét (jelen esetben több különböző bukszusfajt) fogyaszt. Magyarországon kizárólag az örökzöld puszpánggal (Buxus sempervirens) táplálkozik.

A hernyók eleinte csupán az egyik oldalról finoman „hámozgatva” rágják le a levél szöveteit, később azonban a teljes levelet elfogyasztják. Erős fertőzöttség esetén valódi tarrágást végezhetnek, ilyenkor a szárak és a levélnyelek kivételével szinte semmi nem marad a növényen. A hernyók a levelekből jellegzetes, laza szövedéket készítenek, ezekben történik a bebábozódás, és innen repülnek ki a kifejlett rovarok.

A kifejlett puszpángmolyok közepes méretűek, szárnyaik fesztávolsága nagyjából negyven-negyvenöt milliméter. Kinézetük – a többi molylepkefajhoz képest – kifejezetten kellemes látvány: mindkét pár szárnyuk selyemfényű fehér, széles barna szegéllyel díszítve. Az első pár szárny középtájékán további barna folt fedezhető fel, amelyen szembetűnő fehér félhold található.





Kifejlett selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis)

Forrás: dr. Csóka György

Egyelőre nincs természetes ellensége

Új jövevényfajok megjelenésekor még nem állnak készen hatékony természetes ellenségek, idővel azonban több helyi faj is betöltheti ezt a szerepet – biztatta a kerttulajdonosokat Csóka György. A selyemfényű puszpángmolyokat a szakértő szerint leginkább polifág (sokféle táplálékot fogyasztó) paraziták – például a kártevő rovarokba petéző fürkészlegyek, fürkészdarazsak – tarthatják féken.

Természetes ellenségek hiányában az egyetlen remény a kártevők megfékezésére a védekezés. A selyemfényű puszpángmolyokkal egyrészt a fertőzött hajtások eltávolításával és megsemmisítésével, másrészt lombfogyasztó hernyók elleni rovarölőkkel lehet felvenni a harcot. Ez utóbbiakból kétféle változat áll rendelkezésre.  

A legismertebbek a piretroid típusú rovarölők. Ezek a készítmények az ingerület átvitel gátlásával azonnal kifejtik hatásukat. Hátrányuk, hogy könnyen elbomlanak, valamint az amúgy is veszélyeztetett méheket is pusztítják.

A zoológus szerint azoknál a rovaroknál, amelyeknek több nemzedéke van egy évben, célszerű hosszabb hatásmechanizmusú szert alkalmazni. Ilyenek az úgynevezett kitinszintézis-gátló rovarölők. Ezek a vegyületek megakadályozzák a rovarok külső vázának, azaz kutikulájának kitinszintézisét, azaz megzavarják a kártevők vedlési folyamatát, amibe az állatok végül belepusztulnak.






Vissza a kezdőlapra