Keddtől frissül fel az idő

Vágólapra másolva!
Augusztus első hőhulláma hétfőn tetőzik. A kánikulai napokat követően keddtől több fokkal visszaesik a hőmérséklet. Tartós csapadékra nem kell készülni, sőt továbbra is sok lesz a napsütés. Túrához ideális napok következnek az enyhébb időszakban. A felfrissülés nem tart sokáig, néhány nap múlva visszatér a nagy meleg.
Vágólapra másolva!

Augusztus igazi kánikulával indult. A nagy hőség hétfőn tetőzik, helyenként akár a 35 fokot is elérheti a hőmérséklet. Hétfő este heves zivatarokkal közepes erősségű hidegfront érkezik, amely mögött 7-9 fokkal hűvösebb levegő található.

A lehűlés most nem jár tartós borultsággal. Ugyan kedden délelőtt még elszórtan előfordulhat eső, délután már sok napsütésre készülhetünk. A 25 fok körüli maximum hőmérséklet a sporttevékenységnek, kirándulásnak, sétának kedvez, csak az erős szél lesz zavaró.

Az erős szélnek köszönhetően a belvárosok levegője is kitisztul, így órákig is bátran sétálhatunk a máskor meglehetősen szmogos területeken.

Az igazi kirándulóidő szerdán és csütörtökön köszönt be, amikor már a szél is mérséklődik. A delelési napmagasság egyre gyorsabban csökken, így a veszélyes UV-sugárzás is egyre rövidebb időszakra terjed ki. Mindenesetre 12 és 14 óra között továbbra is védekezzünk a tűző nap ellen!

Tavaink hőmérséklete 1-2 fokot csökken. A 22-24 fokos érték azonban továbbra is kedvező a fürdőzésre, kedd kivételével a strandoláshoz épp elegendően meleg az idő.

Az időjárás mérsékelt felfrissülése nem tart sokáig. Péntektől várhatóan visszatér az augusztus elejére jellemző kánikula.