Bemutatták az olajfaló úszó robotokat

Vágólapra másolva!
Az olajfoltok eltakarítása sok pénzt és időt igénylő feladat, de lehet, hogy a közeljövőben robotok végzik majd, gyorsan és olcsón. Az amerikai MIT tudósai Velencében mutatják be a prototípust, ami úgy lebeg a vízen, mint egy falevél, és saját súlyának húszszorosát is magába szívja a szennyező olajból.
Vágólapra másolva!

Különleges, úszó robotokat fejlesztettek ki az Egyesült Államok legnevesebb műszaki egyetemén, a Massachusetts Institute of Technologyn (MIT). A szerkezetek egy speciális anyag segítségével felszívják és összegyűjtik a tenger felszínén lebegő olajat.

A Seaswarm ("tengeri raj") névre keresztelt találmány teljesen automatikusan, rajokban munkálkodna az olajfoltok eltakarításán, miközben ráadásul kizárólag tiszta energiát hasznosít. A robotok egy éven belül kereskedelmi forgalomba kerülhetnek.

Fejlesztői szerint ezekkel a berendezésekkel mindössze két hónap leforgása alatt össze lehetett volna takarítani az olajat, mely a Deepwater Horizonból ömlött a Mexikói-öbölbe. Szerintük a BP közel 800 begyűjtőhajója és azok legénysége helyett 5-10 ezer önjáró robot tökéletesen ellátta volna a feladatot.


Nanotechnológiás törlőkendővel az olaj ellen

Az egyenként nagyjából 20 ezer dollárba kerülő robotokat Velencében, a november végéig tartó építészeti biennálén mutatják meg a nagyközönségnek. A nemzetközi kiállítás idei központi témája ugyanis a nanotechnológia, az új találmány pedig erre épül.

A Seaswarm-robotok teljesen automatikusan ismerik fel az olajfoltokat, üzeneteket küldenek csapattársaiknak, sőt egymás között stratégiát dolgoznak ki a feltakarításra. Kinézetre leginkább egy futópadhoz hasonlítanak, melynek forgó szalagja egy - az MIT tudósai által csak olajfolt-törlőkendőnek nevezett - különleges anyagból áll.

Forrás: [origo]

A robotot Boston környékén, a Charles folyón tesztelték

Ez a nanotechnológiával készült anyag saját súlyának húszszorosát is képes az olajból magába szívni, miközben a vizet taszítja. Az öt méter hosszú és két méter széles futószalag a tenger felszínén lebegve forgás közben előretolja a robotot, miközben a nanoanyag segítségével felszívja az olajat.

A Seaswarm robotokat elsősorban az olyan olajszennyezések eltüntetésére szánják, melyek a Mexikói-öbölbeli katasztrófához hasonlóan meglehetősen nagy területen terjedtek szét. A kisebb szennyezéseket elsősorban a szivárgás helyén lehet és kell kezelni, de a kiterjedt olajfoltok feltakarítására mindenképpen ez a technológia lehet a jövőben a legjobb megoldás.


Csapatjátékos robotok

Miután összeszedték, a robotok akár a helyszínen elégethetik az olajat, vagy egy tárolóba szállíthatják. A fejlesztők szerint a Seaswarm robotok remek csapatjátékosnak számítanak: GPS segítségével koordinálják a munkát egymás között, közös stratégiát dolgoznak ki arra, hogyan tüntethetnék el a szennyeződéseket a lehető leghatékonyabban. Működésükről videót itt lehet megnézni.

A velencei biennálé egyik pavilonjában interaktív installációt is létrehoztak, melynek segítségével a látogatók egy virtuális óceánt tisztíthatnak meg pusztán azzal, ahogyan a kezüket a vízfelszín felett mozgatják; a fejlesztők ezzel szeretnék érzékeltetni, a Seaswarm robotok gyorsan és egyszerűen is végzik a dolgukat.


Két hónap alatt végeztek volna a folttal a Mexikói-öbölben

Ha a robotokat az olajfolt helyszínén telepítik, viszonylag olcsó és gyors munkát végeznek az eltakarítás során. Összevetve az eddig létező módszerekkel - melyekhez nagy méretű hajókra és meglehetősen nagy számú, képzett legénységre is szükség volt - a Seaswarm különösen költséghatékony megoldásnak számít.

A robotflotta előnye az, hogy egyes tagjainak felülete mindössze tíz négyzetméter, így a hajókhoz képest sokkal kisebb öblökben, szűkebb folyókon is elférnek, és a parthoz is jóval könnyebben hozzáférnek.

A Seaswarm robotok kizárólag tiszta energiát (napenergiát) használnak, ráadásul mindössze 100 watt teljesítményű áramforrás képes ellátni őket - így hónapokon keresztül folyamatosan lehet őket dolgoztatni a tengeren. A futószalag-formának köszönhetően tökéletesen felfekszenek a vízfelszínre, nem tudnak felborulni, ezért zord időjárási körülmények között is helytállnak. (A fejlesztők szerint ezt úgy kell ezt elképzelni, mint a vízfelszínre hulló faleveleket, melyek a hullámokkal együtt mozognak, de sosem fordulnak át.) A robotok extrém időjárási körülmények között is képesek zavartalanul dolgozni.