Kirándulóidő lesz a hétvégén

Vágólapra másolva!
A november közepének megfelelő, igazi késő őszi időjárás lesz hétfőig. Bár az éjszaka kialakuló köd helyenként napközben is tartósabban megmarad, ahol kitisztul a levegő, ott több-kevesebb napsütés várható.
Vágólapra másolva!

Mindennap számítani lehet több-kevesebb napsütésre, de a hajnali ködfoltok helyenként csak lassan szűnnek meg. A Kárpát-medence környékének időjárását is a Kelet-Európa felett megerősödő anticiklon határozza meg.

Ezért jó idő lesz kiránduláshoz, túrázáshoz, bár a korábbi esők miatt sáros utakra is számítani kell. Vasárnap délután éri el Ausztriát egy hullámzó frontrendszer, amely egyre többfelé okoz esőt. A csapadékzóna késő délután, estefelé éri el Magyarország nyugati területeit. Addig számottevő csapadék nem zavarja a szabadtéri programokat.

Részletes előrejelzés

Pénteken a Tiszántúl kivételével - ahol többnyire erősen felhős időre kell számítani - csökken a felhőzet, és több órára kisüt a nap. Eleinte még kisebb eső, zápor előfordulhat. A szél északnyugatira fordul, és a Győr-Budapest-Szeged vonalban időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9, 14 fok között valószínű. Ennél hűvösebb a Tiszántúlon lehet.

Szombaton fátyolfelhős, napos idő lesz, miután feloszlik az éjszaka, hajnalban képződő köd. A köd helyenként tartósan megmarad, főként a keleti országrészben. Számottevő csapadék nem lesz. A Dunántúlon időnként megerősödik a déli, délkeleti szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke +2, -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet a napos tájakon 9, 14, a ködös vidékeken 4, 8 fok között alakul.

Vasárnap eleinte fátyolfelhős, napos idő várható. Délutántól nyugaton megvastagszik a felhőzet, és ott eső, záporeső már előfordulhat. A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1, +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11, 16 fok között alakul. Hétfőn többfelé várható eső, zápor nyugaton és északon, többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.

Nem lesz frontmentes nap

Pénteken még hideg-, majd ismét melegfronti hatás várható. A fejfájás, fáradékonyság, migrén háttérében időjárási okok is meghúzódhatnak. Ingadozhat a vérnyomás, csökkenhet a koncentrálóképesség, erősödhetnek a reumatikus fájdalmak.

Országos hideg- és melegrekordok
November 8.-13,6 fok, Debrecen-Pallag 190825,5 fok, Debrecen 1997
November 9.-10,4 fok, Paks 198821,8 fok, Szeged, belterület 1927
November 10.-13,4 fok, Paks 198823,0 fok, Pécs 1927
November 11.-12,6 fok, Alcsútdoboz 1988 22,1 fok, Keszthely 1963


Budapesti hideg- és melegrekordok
November 8.-6,9 fok, XI. kerület, Örsöd 198219,9 fok, felső I. kerület 1886
November 9.-6,6 fok, XI. kerület, Örsöd 198820,9 fok, belterület II. kerület 1927
November 10.-10,6 fok, XI. kerület, Örsöd 198821,3 fok, belterület II. kerület 1927
November 11.-9,1 fok, XI. kerület, Örsöd 198819,0 fok, XI. kerület, Örsöd 1977


Ilyen volt az idő a héten
A múlt hétvégén az ország nagy részén az ilyenkor megszokottnál enyhébb idő volt. A változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisütött a nap, de szombaton a főváros, az Északi-középhegység és az Alföldön, vasárnap a Fertő-tó környékén túlnyomóan borult, párás, néhol tartósan ködös idő volt. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos tájakon többnyire 14, 20, a felhős, ködös területeken 7, 15 fok között változott.

Vasárnap éjszaka nyugat felől beborult az ég, és csak hétfőn késő délután szakadozott fel a felhőzet. Sokfelé esett az eső, záporeső, sokfelé jelentős mennyiségű csapadék hullott. A Dunántúlon és a Tiszántúlon sokfelé 10-20 mm eső esett, sőt az Alpokalján 33, 40 mm is előfordult. Hétfőn a déli tájakon még 17, 22 fok között alakult a csúcshőmérséklet, északon már csak 8, 15 fokot mértek.

Kedden, szerdán változóan felhős volt az ég, többfelé ismét kisütött a nap, és kevesebb helyen esett az eső. Gyengült a nappali felmelegedés, a kora délutáni órákban általában 8, 14 fok volt. Ismét megjelentek az éjszakai fagyok. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4 fok között alakult.