Vágólapra másolva!
Alig van felhő az égen, sokat süt a nap szerdán is. Estére is csak 26 fokig hűl le a levegő. Mindenütt forróság van Európában Párizstól, Varsótól délre.
Vágólapra másolva!

Még nyár közepén is ritkán fordul elő, hogy szinte egész Európában a meleg levegő alakítsa az időjárást. Jelenleg csak Norvégiában és Írország és Skócia egyes részein regisztrálnak 20 Celsius-fok alatti nappali hőmérsékleteket.

Eközben a Lisszabon-Párizs-Berlin-Varsó vonaltól délre jellemzően 30 fok felett alakul a hőmérséklet nappal, sőt Montenegró és Bosznia-Hercegovina elzárt völgyeiben 40, 41 fok is előfordul.

Magyarországon szerda délutánra 35 és 40 fok közé melegszik a levegő (részletes térképet itt talál erről). Késő este is 26-32 fok valószínű, csütörtök hajnalra mindössze 18-25 fokig csökken a hőmérséklet.

Szerdán a Dunántúl nyugati részén lesz a legnagyobb a kánikula. Mivel a napi középhőmérséklet tartósan 27 fok felett alakulhat, ezért az egész országra vörös (harmadik szintű) figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Többnyire kevés a felhő az égen, eső nem valószínű, sokat süt a nap. A Dunántúlon többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödik a déli, délkeleti szél, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás.

Afrikai meleg

Lassan kissé megváltozik az időjárás Európában. Az Északnyugat-Európa felett kavargó légörvény frontjai lassan egyre beljebb hatolnak a kontinensen, így a nyugati területeket lassan hűvösebb levegő árasztja el, miközben Közép-Európa fölé forró és száraz levegő áramlik Afrika irányából.

A kánikulának egy hidegfront vet véget, amely péntek este éri el a Dunántúl nyugati részét. Hatására nyolc-tíz fokkal enyhül a meleg, és vasárnap már csak 25-31 fok lesz a csúcshőmérséklet. A kánikula nem tér vissza a jövő héten a jelenlegi előrejelzések szerint.