Vágólapra másolva!
Kiadós, országos esőzést hozott a hét elején egy lassan mozgó hidegfront. A hét végén ismét frontok miatt lesz változékony és esős az idő.
Vágólapra másolva!

Pénteken csak lassan oszlik a sűrű köd az Északi-középhegységben, az ország többi részén viszont délelőtt mindenütt megszűnnek a ködfoltok. Ezután jobbára napos idő lesz, de előfordulnak felhősebb vidékek és időszakok is.

Csapadékra nem kell számítani. Helyenként megélénkül a délnyugati szél. Általában kellemesen meleg marad az idő, többnyire 15 és 20 Celsius-fok között valószínű a legmagasabb nappali hőmérséklet, tartósan ködös helyeken néhány fokkal hűvösebb lesz. Késő este 7-14 fokig hűl le a levegő.

Szombaton délelőtt feloszlanak a reggeli ködfoltok. Napközben egy lassan mozgó frontzóna éri el a Kárpát-medencét északnyugat felől, emiatt fokozatosan elered az eső az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint:

A narancssárga és a piros szín mutatja, hol esik a legtöbb eső 24 óra alatt szombaton (balra) és vasárnap (jobbra), az ECMWF előrejelzési modell november 7-i futtatása szerint Forrás: OMSZ

Az Alföld déli és középső részén még túlnyomóan derült lesz az ég, másutt egyre több lesz a felhő. Egyre többfelé valószínű eső, zápor, eleinte északnyugaton és északon, majd délután másutt is, leszámítva az Alföldet. Egy-egy zivatar is előfordulhat.

Vasárnap már országszerte erősen felhős vagy borult idő várható, csak rövid időszakokra szakadozhat fel a felhőzet. Sokfelé kell ismétlődő esőre, záporra számítani.

A csapadékkal együtt le is hűl az idő. Leginkább a jövő hét elején süllyed a hőmérséklet, kedden helyenként már fagyra is számítani lehet, és napközben is csak 9-13 fokig melegszik a levegő.

Ennyi eső várható a napokban (csapadéktérkép)http://www.origo.hu/idojaras/terkep/csapadek/index.htmlIlyen meleg lesz a hétvégén (hőmérsékleti térkép)http://www.origo.hu/idojaras/terkep/homerseklet/index.html