Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Timmermans 
saját országában is megbukott, 
mégis ő a szocialista csúcsjelölt

Soros György szövetségese még a magyar szocialistáknál is gyengébben áll, pártja gyakorlatilag összeomlott Hollandiában.

Orbán Viktor: Az embereknek 
joguk van tudni, mire készül Brüsszel

Az európai parlamenti választás tétje a bevándorlás.

Ezt a gyógyszert kivonták 
a forgalomból

Vigyázzon, ha ilyet szed, egyes betegeknél szívritmuszavart idézett elő a szer.

Állandóan zsidózott a Jobbik új országgyűlési képviselője

A szintén antiszemita mondatokkal lebukott jobbikos botránypolitikus, Jakab Péter megpróbálta védeni Bencsik Jánost. Nem sikerült.

Újabb hazugsággal bukott le a hvg

Hogy túl rövidnek mondhassák Palkovics László tárgyalását, egy órával későbbi időpontnak hazudták a miniszter érkezését.

Lopott a magyarokat gyalázó bevándorláspárti svéd miniszter élettársa

A balos Annika Strandhäll élettársa nem hajlandó az ezért kiszabott büntetés megfizetésére.

Fotó: Talán Csaba

Áradoznak
a világhírű magyar énekesről

Olyan képesség birtokában van, ami csak nagyon keveseknek adatik meg.

Erős földrengés rázta meg Ecuadort

7,5-ös, vagyis igen erős rengéseket mértek.

Majdnem meghalt egy fiú 
a Nyugatinál - a mentősök hibáztak

Nem jó döntést hoztak, ezt a mentőszolgálat ismerte el.

Forrás: Origo
videó

Így rángatta le a fiatal nőt 
a 17-es villamosról a rabló

Korábban egy idős férfitól próbálta meg ellopni a táskáját.

Felborult egy napraforgómagot szállító kamion az M35-ösön

A takarítás idejére az autópálya érintett szakaszát lezárták.

Olcsón megúszta a svéd koronaékszer-tolvaj

Próbálta tagadni a lopást, de a DNS-ét megtaláltak a szemeteskukába dobott ékszereken.

Tavaly csaknem 18 ezer lakás épült Magyarországon

Ezzel nyolcéves rekord dőlt meg a hazai lakásépítésben.

Jeremy Corbyn szerint vissza 
kellene fogadni a migráns terroristafeleséget

A nő nem bánja, hogy a hírhedt terrorszervezethez csatlakozott. A Munkáspárt elnöke tárt karokkal várná.

Forrás: NatGeo

Különleges világrekordról 
készült az Oscar-jelölt film

A főszereplő és az alkotók társaságában láttuk az filmet.

Közvetlen járat indul a népszerű török üdülőhelyre

Megkérik az árát, de legalább feladott csomag is van benne.

Halálra ijesztette a csatár gólöröme a labdaszedő fiút - videó

Szegény annyira megijedt, hogy elszaladt, majd a meccs után megvigasztalta a játékos.

Megbüntették a Chelsea-t, nem igazolhat új játékosokat a londoni klub

A FIFA büntetése szerint legközelebb 2020 nyarán igazolhatnak.

Forrás: METRO

Sokkoló videó: elaludt 
a Boeing óriásgépének pilótája

A tapasztalt kapitányt a társa filmezte le. Őt is megbüntették.

Dobó Katát és Kovács Patríciát így még nem látta

Együtt repültek Kijevbe, itt egy remek kép róluk.

videó

Lufiból tudták meg Gulácsiék, hogy lányuk lesz-e, vagy fiuk

Július elejére várható a kisbaba érkezése.

Forrás: Dr. Kőnig Róbert/YouTube
videó

Felvágtak egy plüssmacit, de csak azért, hogy a gyerekek ne féljenek

A csöppet sem véres műtétről készült videót azért készítették, hogy a kicsik ne féljenek a műtétektől.

Több, mint két tucat embert vertek át 
a bérlethamisítók

A banda tagjai egy az egyik jegyautomatából lopták ki bérleteket, illetve a jegyeket.

Hivatalos: átverés és veszélyes is 
az egyik legfelkapottabb terápia

Nem lehet megállítani az öregedést a fiatal donorok vérplazmájának infúziójával.

A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van

Az agráriumban a generációváltás nemzeti ügy, hangsúlyozta az agrárminiszter.

Magazin

Ilyen, ha az álomférjről kiderül, 
hogy sorozatgyilkos - videó

Megérkezett az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány magyar előzetese

Tahi Tóth László özvegye már képes nyitni a világra

Két éve minden munkáját visszamondta, de azt mondta, ma már tud mosolyogni.

Valaki megelőzte Liptai Claudiát 
és Majkát a címlapok terén

Stohl András és Berki Krisztián is sok címlapot kapott.

Negyvenes nőként már nem hiszek 
a tündérmesékben...

Negyvenes nőként már tapasztalatból építkezel!

szórakozás

Forrás: Dér Heni / Instagram

Nézze meg Dér Heni
legfrissebb, szexi képeit!

Dominikán nyaral, egy szál bikiniben tölti napjait.

Forrás: C Hirling Bálint/Hirling Balint

Véres párbaj lesz 
a pesti szállodában

Hatodik alkalommal rendezik meg a Bikavér Párbajt, egri és szekszárdi borokat lehet kóstolni.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Az ember, akit nem lehet 
megtörni - Niki Lauda 70 éves

Patkánynak csúfolták, embertelen kínokat élt túl, egyenes beszédű legenda lett.

Íme a 400 lóerős BMW, amit alig kell tankolni

Az 5-ös Touringot a kínálat legdurvább, négyturbós dízelmotorjával teszteltük.

Kiállítják a pécsi mamutot

A jégkorszak állatainak ősmaradványaiból nyílik kiállítás.

Sport

Forrás: MKOSZ - Pókász Endre
helyszíni

Olaszországi 
bravúr kell a magyar kosarasok álmának életben maradásához

A válogatott edzőjének a dobását a világsztárok is megirigyelnék.

Új elnöke van az Orosz Labdarúgó Szövetségnek

Alekszandr Djukov megbízatása 2023-ig szól.

Ilyet is ritkán látni: csapattársa arcon találta, gól lett belőle

Iszonyú erővel kapta el a korong a játékost, aki elterült a jégen.

Neymar hiába menekült el Messi 
elől, a franciáknál is van nála jobb

Összegyűjtöttük az európai topbajnokságok eddigi pozitív és negatív meglepetéseit.

Németh Krisztián gólt szerzett 
az amerikai Bajnokok Ligájában

Sallói Dániel csereként állt be a mexikói Toluca ellen.

Forrás: @CALLO ALBANESE/Rudy Carezzevoli Photographer

Leclerc: A riválisok altatnak, 
de a Ferrari sem nyomja a gázt

A Scuderia fiatal pilótája szerint egyelőre értelmetlen az erőviszonyokat találgatni.

140 hektáron gazdálkodik 
az olimpiai bajnok magyar pólókapus

Szécsi Zoltán az egri vízilabda irányítása mellett saját birtokát is gondozza.

Sorsolnak az El-ben, vb-selejtezőn 
a magyar kosárválogatott

Kezdődik a forduló a Premier League-ben, a Bundesligában és a La Ligában is.

Max Verstappen megint beugrik Micheliszékhez

F1-es bemutató is lesz a WTCR futamai mellett.

Pénz

Forrás: Justin Sullivan / Getty Images

Leállt a világ 
legnagyobb Nutella-gyára

Minőségi problémákat találtak.

Ezek a részvénypiacok lehetnek 
a nyerők az idén

Az év végi eladási hullám mára lecsillapodott. Heti befektetési ötletek.

A magyarok zöme az európai átlagnál pozitívabban látja 
anyagi helyzetét

Egy globális felmérésből kiderül, hogy mire költenek az emberek mostanában többet, mint 5 éve.

Forrás: hemis.fr/SOBERKA Richard / hemis.fr/Soberka Richard

Vadnyugati időket él át 
a világ legnagyobb rézbányája

Rézszállítmányokkal megrakott vonatokat fosztogatnak banditák.

Folytatódik a Ford globális vesszőfutása, újabb gyárat zárnak be

A brazil helyzet több autógyártó szerint is kilátástalan.

Miért engedik a cégek a távmunkát?

Egyre több cég teszi lehetővé az otthonról történő munkavégzést.

Tudomány, Tech

Forrás: https://blog.nationalgeographic.org/2018/04/03/wallaces-giant-9000-bee/

Újra felbukkant 
a világ legnagyobb, 
kihaltnak vélt méhfaja

Az erdőirtás és a gyűjtők veszélyeztetik a ritka méhet.

Legendás fejlesztőktől jött 
a legújabb ingyenjáték

Két hétig bárki beszerezheti a Thimbleweed Parkot.

56 millió éve történt katasztrófa fog megismétlődni

Tízszer nagyobb ütemben jut szén-dioxid a légkörbe, mint a paleocén-eocén alatt.

Forrás: www.belmondcdn.azureedge.net/Venice Simplon Orient-Express/Belmond

Eredjen Poirot 
nyomába a világ leghíresebb vonatán, az Orient expresszen!

Mata Hari és Agatha Christie is utazott rajta, a neve még ma is egyet jelent a luxussal. 130 éves az Orient expressz.

Apró tengeri állattal mérhetik fel az óceánok műanyagszennyezettségét

A tenyérnyi aszcidiák begyűjtik a mikroműanyagokat.

Forrás: Getty Images

Brutális drágulás 
jöhet a kávépiacon

Akár 25 százalékkal is emelkedhet az arabica ára.

Az amerikai részvények is 
megérzik a kínai lassulást

Fenyegetően átgyűrűző hatásokról érkezett figyelmeztetés.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Megvan Magyarország legjobb menedzsereinek névsora

Az elismeréseket a 25. Jubileumi Év Menedzsere Díjátadó Gálán adták át.

Egy sztár cégvezetővel sikeresebb 
az egész vállalkozás is

Hasznos, ha egy cégvezető képes véleményvezérré, illetve a maga szakterületén sztárrá válni.

Unom a terhességet! 

Leszakad a derekam. Legyen már vége!

Sütés nélküli vegán répatorta

Meglepetés a krém benne.Nyami.

Nem szaporodunk, mert nem akarjuk szennyezni a világot!

Jöjjön az  ondóvezeték elköttetése.

Vége a jófiús korszaknak, jöhet az igazi harc!

Valtteri Bottas azt állítja: ha kell, a csapaton belüli balhékba is belemegy.

Sorozatfüggő vagy?

Akkor neked ezek menni fognak. TESZT

Érkeznek a genfi újdonságok

Mutatjuk, mit visz oda a Volkswagen.

Teszt: a leghíresebb irodalmi lakcímek

Kinek az otthona volt a Netherfield Park? Hány kérdésre tudod a helyes választ?

Forrás: --

Kettesben szép az élet

A hetvenes évek rémes páros divatja.

Zakatol a blogverseny, nevezz!

 Havi százötvenezret nyerhetsz.

Jobb, mint a sült krumpli

Diéta idején is lehet ezt nassolni.

Téli tömegkarambol

Mindenki csak néz tehetetlenül.

Hihetetlen, hogy túlélték

21 autó ütközött össze a NASCAR-on. 

Teherbe esett VV Vivien, 
de ki a gyerek apja?

Hamarosan jön van az első VV baba.

Óriás rája-raj a kenu alatt

Különleges élmény a floridai partoknál.