Budapesten az országos átlagnál jóval kevesebb lakást építettek idén szeptemberig, az építési kedv egyedül a községekben nem csökkent jelentősen. Egyre több magánszemély vág bele az építkezésbe, miközben visszaesett a vállalkozók által kínált lakások száma.
Az idei év első háromnegyedében 8147 új lakás épült Magyarországon, 38 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 35 százalékkal 8869 darabra esett vissza ebben az időszakban éves összehasonlításban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A befejezett építkezések számának visszaesése az elmúlt negyedévekhez képest valamivel nagyobb, az új építési engedélyek számának csökkenése viszont az egy évvel korábbihoz viszonyítva kisebb mértékű volt.
A harmadik negyedévben 2562 lakást építettek, ami alig százzal haladja meg a második negyedéves számokat. A kiadott lakásépítési engedélyek száma azonban közel ötszázzal 2992-re csökkent. A harmadik negyedévben 582 lakás szűnt meg, az előző negyedévben pedig 675. A korábbi időszakhoz hasonlóan a lakásépítéseknek és az építési engedélyeknek több mint fele Közép-Magyarországon koncentrálódik.
Az év első kilenc hónapjában használatba vett lakások száma a községekben esett vissza a legkisebb mértékben, 32 százalékkal. A megyei jogú városokban átlagos mértékű, 38 százalékos csökkenés következett be, Budapesten és a többi városban ennél nagyobb arányban, 40 illetve 41 százalékkal esett vissza a lakásépítés. A fővárosban eközben 62 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban. A megyei jogú városokban és a többi városban ez a szám 24 százalékos.
A KSH adatai szerint a községekben az építési kedv számottevően már nem fogy tovább, az új építési engedélyek száma mindössze 2 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában.
Az építtetői kör összetételét a vállalkozások szerepvállalásának további mérséklődése jellemzi, vállalkozások építették az új lakások 40 százalékát, egy évvel korábban még felét. Ezzel egyidejűleg a természetes személyek részaránya megnőtt, a lakások 58 százalékát a lakosság építtette az előző év azonos időszakának 49 százalékával szemben. Az önkormányzatok építtetői szerepvállalása továbbra is jelentéktelen, 1 százalék.
Az értékesítésre épített lakások aránya, 52-ről 42 százalékra csökkent, a saját használatra épített lakásoké ebből következően 47-ről 56 százalékra nőtt. Bérbeadásra a lakások 2 százaléka, egy évvel korábban 1 százaléka épült.
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
A díszelgési pótlék ideje lejár
A kormányon múlik, hogy mikortól keres több mint 100 ezer közszolga annak alapján, hogy milyen hasznos és felelősségteljes a munkája, ahelyett, hogy a hivatalban ...
Adatvédelmi törvény: két új esetben nincs szükség az érintett hozzájárulására
Az információ szabadságról szóló új törvény így két új jogalapot is teremtett januártól az olyan jellegű adatkezelésre, amely esetekben az adatkezeléshez az érintett ...
Az új Polgári törvénykönyv nem lesz az "önzés Bibliája"
Szociális elemekkel átszőtt magánjogot szeretett volna megfogalmazni az új Polgári törvénykönyv - mondta el az [origo] - nak dr. Vékás Lajos akadémikus, a polgári jogi ...
"Úgysem tudnak versenyezni velünk" - interjú a Ryanair vezérigazgatójával
A Ryanair nem akarja tönkretenni legnagyobb magyarországi riválisát, sőt örül, hogy az árai összehasonlíthatók másokéival - mondta az [origo]-nak adott ...
Aknák között lépked Matolcsy
Kétszázmilliárd forintnál is többre rúg azoknak az egyedi tételeknek a hiánynövelő hatása, amelyek nincsenek átvezetve a költségvetésen, annak ellenére, hogy a ...
Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár
A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A ...
A Brad Pitt-ügy is "megjelenik" a lőfegyvertartás új szabályozásában
A vadászok, sportlövők szempontjából könnyítéseket, a törvényi szabályozás korszerűsítése, racionalizálása szempontjából világosabb előírásokat tartalmaz a ...
A PIP-mellimplantátumok gyártója kötelezhető kártérítésre
A termékfelelősség szabályai alapján nem a műtétet végző egészségügyi intézmény kötelezhető a kár megtérítésére, hanem a mellimplantátum gyártója, és azok a nők is ...
Megúszhatja Orbán a viharkabátot
A szerdán közölt utolsó negyedéves GDP-adat után jó esélye van Magyarországnak arra, hogy elkerülje a visszaesést idén. A recessziótól a kecskeméti Mercedes-gyár felfutó ...
Tehetetlen az új teher behajtásánál a NAV
Januártól regisztráltatniuk kell magukat a vállalkozásoknak a helyi kamaráknál, ami mellé 5000 forintot be is kell fizetniük. Ha nem teszik meg, az adóhatóság feladata ...
Besegít Matolcsynak Simor döntése
Három új eszközzel igyekszik enyhíteni a befagyott magyar hitelezésen a jegybank, miután úgy látja, hogy a végtörlesztés és a gazdasági bizonytalanság miatt még a ...
Új Ptk.: Vékás Lajos szerint 2013-ban hatályba léphet a legátfogóbb magyar törvény
Nyilvánosságra hozta szerdán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét, az új kódexről társadalmi egyeztetést kezd a ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
A végén jött a meglepetés
A Bayern és az Inter is hátrányból várja a BL-nyolcaddöntő visszavágóját.