Az ellenzék nem fogadja el az egészségügyi törvény módosító javaslatait <br/>

Vágólapra másolva!
Pusztai Erzsébet, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára technikai, pontosító jellegűnek nevezte az egészségügyi törvény tervezett módosítását. A politikus szerint az alapvető változtatásoknak még nem jött el az idejük.
Vágólapra másolva!

A javaslat szerint pontosítanák a kezelőorvos fogalmát, és a törvény hatályát kiterjesztenék az egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkező, de a gyógyítás folyamatában részt vevő közreműködőkre is, például a technikusokra, mérnökökre, fizikusokra és biológusokra.
A módosítás elfogadása lehetővé tenné, hogy amennyiben azonnali döntésre van szükség, az orvos utólag is rögzíthesse írásban a beteggel szemben alkalmazott korlátozó intézkedést.
Egy másik változtatás értelmében a beteg közvetlen hozzátartozója saját élete, egészsége védelmében, tehát fertőző, illetve öröklődő betegség miatt, vagy az érintett cselekvőképtelensége esetén annak engedélye nélkül is betekinthetne a kezelés dokumentációjába.
Az államtitkár elmondta: a módosítás megszüntetné a művi meddővé tételnél a kötelező várakozási időt, amennyiben egy esetleges terhesség veszélyezteti a nő életét, vagy nincs esély arra, hogy egészséges gyermek születne.
Az előterjesztés emellett megengedné a mentőtiszteknek is a halál beálltának megállapítását, és ismert betegségben, nem kórházban elhunyt személyek esetében nem lenne kötelező a patológus engedélye a boncolás mellőzéséhez.
Az egészségügyi és emberi jogi bizottság is általános vitára alkalmasnak találta a javaslatot.

Horváth Zsolt (Fidesz) indokoltnak nevezte a beteg korlátozásával kapcsolatos változtatást, mert gyakran fordul elő olyan helyzet, hogy az orvosnak a beteg testi épsége érdekében azonnali döntést kell hoznia, és nincs idő előzetes írásos indoklásra. Bizonyos esetekben a hozzátartozó elemi érdeke lehet, hogy betekinthessen a dokumentációba, amire szerinte amúgy sem lesz tömeges igény.
Hegedűs Mihály (FKGP) pártja nevében elfogadásra ajánlotta a javaslatot, nem zárva ki, hogy még az idén az egészségügyi törvény újabb módosítására lesz szükség. Kiemelte a boncolás mellőzésére vonatkozó elképzelést, ami elmondása szerint elsősorban vidéken jelentene könnyebbséget, ahol 50-60 kilométeres körzetben gyakran csak egy kórboncnok található. A képviselő nem tartotta viszont helyesnek az etikai bizottságok és felügyelőtanácsok szűkítését.
Csáky András (MDF) a hozzátartozókra is kiterjesztené az orvosi titoktartást, amennyiben betekintenek a kezelés irataiba. Csáky András sürgette a szervátültetéssel kapcsolatos kérdések rendezését, mivel kevesen rendelkeznek írásban szerveik haláluk utáni felajánlásáról.
Kökény Mihály (MSZP) szerint a Fidesz sohasem kedvelte az egészségügyi törvényt. Kifogásolta, hogy az egyik rendelkezés értelmében 2000-re is kiterjesztenék a kapacitáslekötési megállapodásokat, álláspontja szerint ezzel a tárca az idei egyeztetéseket akarja megspórolni. Elfogadhatatlannak nevezte az etikai bizottságokkal és felügyelőtanácsokkal kapcsolatos kormányzati elképzelést is. Véleménye szerint ilyen testületeket minden közfinanszírozású egészségügyi intézményben létre kell hozni. A képviselő a javaslat visszavonásának megfontolását ajánlotta a kabinetnek.
Béki Gabriella (SZDSZ) szükségtelennek nevezte és elutasította a törvénymódosítást. Úgy vélte, a változtatások nem csupán technikai jellegűek, hanem több tartalmi kérdés is szerepel a javaslatban. Béki Gabriella szerint a hozzátartozók a beteg engedélye nélkül továbbra se tekinthessenek be a dokumentációkba, legfeljebb kezelőorvosuk kapjon erre nagyon indokolt esetben lehetőséget.
Erkel Tibor (MIÉP) frakciója egyetért a javaslatban szereplő módosításokkal. Pártja ugyanakkor úgy látja, hogy a kezelőorvos véleménye mellett egy másik orvos egyetértéséhez is kötni kell a kórházon kívüli haláleseteknél a kórboncolás elengedését. Így kiszűrhető a kezelőorvos esetleges mulasztásának elkendőzése.

(MTI)

Ajánló:

A képviselő fotójával díszített információs oldal.

Korábban:

Az [origo] 1999. április 7-i cikke.