Letiltották a Dragonballt a képernyőről<br/>

Vágólapra másolva!
Péntek óta nem láthatják a gyerekek a Dragonball rajzfilmsorozatot, mert az RTL Klub vezetése úgy döntött: az Országos Rádió és Televízó Testület és az RTL Klub között folyó polgári per jogerős bírósági határozatáig szüneteltetik a rajzfilm vetítését.
Vágólapra másolva!

Azért robbant ki vita az ORTT és az RTL Klub között, mert az ORTT úgy vélte: a tévécsatornán vetített Dragonball sorozat erőszakos és kedvezőtlenül hat a gyerekek lelki fejlődésére. Határozatukban ezért megtiltották a tévétársaságnak a sorozat további részeinek vetítését. A csatorna vezetői viszont polgári perre vitték a dolgot. A bíróság még nem hozott ítéletet a perben, ezalatt azonban elkezdődött a televízióban a sorozat következő része Dragonball Z címmel. Az elmúlt csütörtökön élvezhették utoljára a tinédzserek a délutáni közvetítést. Az ORTT egy újabb határozatát megszívlelve a csatorna felfüggesztette a sorozat vetítését.
- A bírósági ítéletig, a felesleges konfliktusok elkerülése érdekében jobbnak láttuk, ha levesszük a képernyőről a sorozatot, de ezt természetesen átmeneti megoldásnak tekintjük. Rengetegen telefonálnak be hozzánk, és a műsor további vetítését kérik, sok iskolában aláírásgyűjtést kezdtek a gyerekek. Mindennek ellenére megvárjuk a bírósági döntést. Ha az a javunkra szól, újra műsorra tűzzük a Dragonballt – közölte Szabó Stein Imre, az RTL Klub PR és marketing igazgatója.
Szabó Stein szerint a rajzfilm az ősi vallásokban is meglévő gondolatokra épül. Eszmei alapja, hogy a jó és a rossz harcából mindig a jó kerül ki győztesen.
- Ezzel úgy gondolom, negatív példákat nem állít a gyerekek elé, hiszen mindig a jó irányába és előre haladnak az események. A Dragonball a japán manga rajzok hagyománya alapján készült rajzfilmsorozat. Évek óta sikeres sorozatai ezek a nyugati televízióknak – védte az RTL álláspontját a marketing igazgató.

(Blikk)

Ajánló:

Hírek, linkek, letöltések, filmek, pályázatok tagok

Korábban:

(1999. április 24.)