150 milliárdért cseréli le járműparkját a hadsereg<br/>

Vágólapra másolva!
Bár meghívták, mégsem vett részt a katonai gépjárműbeszerzés iránt érdeklődő Rába Rt. bemutatóján az Országgyűlés honvédelmi bizottsága. A testület elnöke, Lányi Zsolt közölte: azért fordultak vissza a helyszínről, mert a Rába csak reklámcélok miatt hívta meg őket. A honvédelmi tárca elképzelése szerint 16 ezer járművet 14 év alatt 150 milliárd forintért cserélnek le.
Vágólapra másolva!

Súlyosan megsértette az Országgyűlés és a honvédelmi bizottság tekintélyét a Rába Rt. azzal, hogy reklámcélokra használta a testület tagjait - mondta lapunknak Lányi Zsolt. A honvédelmi bizottság elnöke azt követően nyilatkozott így, hogy a Győrben kihelyezett ülést tartó testület visszafordult a Rábaringen tartott járműbemutatóról.
A testület ülésének napirendi pontjai között szerepelt a várhatóan jövőre induló, több milliárd forintos katonai gépjárműtenderben érdekelt Rába Rt. meglátogatása. Ám, mint Lányi Zsolt mondta, ők arra számítottak, hogy a cég működéséről és elképzeléseiről kapnak átfogó tájékoztatást, és nem egy olyan bemutatóra invitálják őket, ahol "annyian vesznek részt, mint egy városligeti majálison, a cég pedig az országgyűlési képviselőkkel akart villogni."
A Rába Rt.-nél sajnálatosnak nevezték a történteket. Dusza András, a cég szóvivője elmondta: régóta készültek a bemutatóra, amelyre külföldi üzleti partnereiket is meghívták. Reményei szerint a kellemetlen incidens miatt a Rába nem került hátrányba a pályázaton. Lányi szerint erről természetesen nincs szó.
A hadsereg többségében a hetvenes években készült orosz és magyar járműveinek lecserélése már évek óta indokolt, a pénzhiány azonban mindeddig késleltette a beszerzést. A honvédelmi tárca elképzelése szerint összesen 16 ezer járművet cserélnek le 14 év alatt. A korszerűsítés költségeit 150 milliárd forintra becsülik. Az első ütemben, jövőre 4,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből az összegből egyaránt vásárol civil és katonai járműveket a tárca. A járműpark állapotára jellemző, hogy mindössze harmaduk fiatalabb tíz évnél. A buszok 65 százaléka 8 évnél idősebb, ebből a nemzetközi közlekedés feltételeinek mindössze 12 felel meg, de cserélni kell a terepjárókat és a nehézteherautókat is. A
Csepel-344-es típust például már 1976 óta nem gyártják, pedig ezekből áll a teherautópark jelentős része.

Haszán Zoltán

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

A Honvédelmi Minisztérium honlapja