A szakműhelyt hibáztatja a védő az osztrák buszkatasztrófáért<br/>

Vágólapra másolva!
A ma induló perben gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozásáért felel a sofőr.
Vágólapra másolva!

Hétfőn kezdődik a Deutschlandsberg mellett januárban szerencsétlenül járt magyar turistabusz sofőrjének tárgyalása a grazi bíróságon. A vádlott védője a szakszervizeket okolja a katasztrófáért. A sofőrt gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozásáért vonják felelősségre. A maximálisan kiszabható büntetés öt év börtön, melyet a vádlott kérésére hazánkban is letölthet. Amennyiben büntetése nem haladja meg a négy hónapot, ezzel a lehetőséggel - az osztrák-magyar megállapodásoknak megfelelően - nem élhet - tudtuk meg jogászoktól. Elképzelhető, hogy a január 25-én történt grazi magyar buszkatasztrófa kapcsán az osztrák hatóságok megvizsgálják a Pest Megyei Közlekedési Felügyelet felelősségét. A tizennyolc kőszegi diák és tanár életét követelő katasztrófát a húszéves busz fékhibája okozta. A közlekedési felügyelet szerepe az ügyben az, hogy a baleset előtt négy hónappal a szervezet műhelyében teljes körű átvizsgálás után adták ki a gépjármű műszaki engedélyét.

A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium a tragédia után felülvizsgálta a kiadási eljárást, de a jegyzőkönyvek tanúsága alapján megállapították: nem történt mulasztás a szervizben. A még mindig Grazban vizsgálati fogságban tartott buszsofőr, Kolcsár József, hétfőn kezdődő tárgyalásán, osztrák védője a közlekedési felügyelet hibájának rója majd fel a katasztrófát. Az ügyvéd nyilatkozata szerint egy másik műhelyben korábban végzett vizsgálat során nem ismerték fel, hogy a busz rásegítő fékjének egyik kábele nem volt bekötve, lehetetlenné téve a berendezés működését. Elképzelhető, hogy a stájerországi bíróság kezdeményezi a pest megyei társaság felelősségének megállapítását.

Az osztrák bíróság indíthat eljárást a közlekedési felügyelet ellen, amelyet aztán vagy ő, vagy a magyar fél folytat le - tudtuk meg Szőcs Tibortól, az Igazságügyi Minisztérium nemzetközi jogi osztályának vezetőjétől. A hazai ügyészség ugyanakkor nem kötelezhető a külföldi felvetés alapján eljárást kezdeményezni. A Pest Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatója, Revuczky Gyula lapunk kérdésére elmondta: a KHVM vizsgálata egyértelműen tisztázta a felügyeletet az ilyen jellegű vádak alól. Véleménye szerint a négy hónappal korábban kiadott műszaki engedély nem garancia arra, hogy később a jármű meghibásodik, ez egyértelműen az üzemeltető felelőssége.

(Népszava)