Halálbüntetés vár a Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök meggyilkolásával vádolt négy elítéltre<br/>

Vágólapra másolva!
Az indiai legfelsőbb bíróság jóváhagyta négy, jelenleg is börtönben ülő elítélt halálbüntetését, akiket Radzsiv Gandhi korábbi miniszterelnök 1991. májusi meggyilkolásával vádoltak.
Vágólapra másolva!

Mostani döntésével a bíróság az 1998. januári ítéletét bírálta felül: akkor a merénylet kitervelésével gyanúsított 10 indiai és 16 Srí Lanka-i állampolgár mindegyikét halálra ítélték. Most három további vádlott büntetését életfogytiglanra mérsékelték, míg a többieket felmentették.
A bíróság azzal indokolta döntését, hogy a vádlottak 1992. május 5-e óta - ekkor kezdték az eljárást - már elegendő időt töltöttek börtönben. A gyilkosság megszervezésével kezdetben 41 embert vádoltak, akik közül többen a Srí Lanka-i Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei elnevezésű szakadár csoporthoz tartoztak. Radzsiv Gandhi azzal vívta ki a Srí Lanka-i szeparatisták haragját, hogy 1987-ben indiai csapatokat vezényelt a szigetországba.
Az egykori miniszterelnökkel nyolc éve pokolgép végzett a dél-indiai Tamilnádu államban, egy választási nagygyűlésen.

(MTI)