Hetvennél többen betegedtek meg az ételmérgezésben <br/>

Vágólapra másolva!
A mentők pénteken reggel újabb ételmérgezetteket szállítottak a Szent László Kórházba. Velük együtt, már hetven fölé emelkedett a III. kerület Szél utcai leánykollégiumban lakó és a szomszédos óvodába járó beteg gyermekek száma.
Vágólapra másolva!

A László kórházban csütörtökön este, a Benedek Elek otthon 32 óvodás korú gyermekét és egy felnőttet, valamint a diákokotthon 160 lakója közül 36 tinédzsert és egy felnőttet kezeltek – közölte Ütő István, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) fővárosi intézetének tisztifőorvosa péntek reggel. Feltételezhetően a nap során még további betegeket is bevisznek a kórházba a mentők, de valószínűleg ők már nem az ételtől fertőzödtek meg, ugyanis e betegség tüneteinek már csütörtökön jelentkezni kellett volna. Így elképzelhető, hogy valami más okozhatta a megbetegedésüket.
Ennek ellenére a tisztiorvosi szolgálat azt kérte a mentőktől, hogy az ételeredetű fertőzés okozta panaszokkal jelentkezőket mind a Szent László Kórházba szállítsák, ahol szakszerű ellátásban részesülnek. Szükség szerint infúziót, antibiotikumot és minden más gyógyszert megkapnak, s így minden valószínűség szerint gyógyultan távozhatnak.
Egyébként a megbetegedetteknek csupán egyharmada volt súlyos állapotban, de egyikük sem került életveszélyes helyzetbe.

(MTI)

Ajánló:

5/1990. (II.28.) SZEM rendelet.