A Kövér Lászlónak elküldött levél<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tisztelt Miniszter Úr!

Tájékoztatom, hogy az elmúlt hét folyamán két olyan dokumentum is eljutott hozzám, amelyek külsô jegyeik alapján a Nemzetbiztonsági Hivatal apparátusában készülhettek és valószínűleg államtitkot képeznek. Ezeket mellékelve megküldöm Önnek.

Egyúttal kérem Miniszter Urat, hogy a dokumentumok alapján indítson vizsgálatot, amely tisztázza:

- Valóban a Nemzetbiztonsági Hivatalban készültek-e az iratok? Ha igen, kinek az utasítására, milyen indokkal és milyen törvényi megalapozottsággal?

- Folyik-e bármilyen titkosszolgálati tevékenység a sajtó vagy annak egyes munkatársai ellenôrzésére?

- Milyen műveleti munkák keretében keletkeztek azok az információk, amelyek alapján a listát összeállították?

Amennyiben a vizsgálat azt állapítaná meg, hogy a dokumentumok nem a Nemzetbiztonsági Hivatalban készültek, hanem hamisítványok, akkor magyarázatot várunk az alábbi kérdésekre:

- Mikor és hogyan juthatott külsô személyek birtokába a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik bélyegzôje?

- Hogyan kerülhetett a szolgálaton kívülre a hivatal egyik - beosztásába az Ön minisztersége idején kinevezett - magas rangú tisztjének több adata, beleértve a tiszt hiteles aláírását is?

- Kik férhettek hozzá ezekhez az adatokhoz?

- Kik rendelkeznek olyan információval a hivatal iktatási rendszerérôl, belsô jelentési rendjérôl, amelyek alapján egy hitelesnek tűnô iktatási szám és feljegyzés elôállítható.

Amennyiben külsô, illetéktelen személy provokációjáról van szó, úgy, kérem, tegye meg a szükséges jogi lépéseket, hiszen feltételezem, hogy a nyomozás nem a titkosszolgálatok hatáskörébe tartozik.

Mivel bármely fenti lehetôség - vagyis az általam most Önnek megküldött iratok puszta léte - súlyosan sérti a törvényeket, a demokráciát és a sajtót, kérem, hogy vizsgálatáról - leszámítva az államtitkot képezô elemeket - folyamatosan tájékoztassa a nyilvánosságot.

Egyúttal tájékoztatom, hogy az iratok egy-egy másolati példányát, valamint az Önnek írott levél másolatát megküldtem az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elnökének, valamint a Magyar Köztársaság adatvédelmi biztosának is.

Gyors intézkedését köszönöm.


H. Bíró László

(Népszava)