[origo] itthon
A Postabank feljelenti a VIP-listát közlő Világgazdaságot
[origo]|1999. 08. 30., 19:07|Csaknem tíz éven át folytatta a Postabank Princz Gábor vezetése alatt speciális kamatozású hitelkihelyezési tevékenységét. A bank több mint 647 millió forintnyi úgynevezett VIP-hitelt adott az említett idő alatt. Az ügyletekről, amelyekről nem készült szabályos nyilvántartás, valószínűleg maga Princz Gábor döntött - írta a Világgazdaság hétfői számában.
A kölcsönkérelmekre a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) által lefolytatott vizsgálatok során sem bukkantak rá.
A folyósítás egyedi, személyre szabott elbírálástól függött, általánosan jellemző volt, hogy a fedezet biztosítására kezeseket állítottak, és csak ritkán került sor jelzálog bejegyzésére.
A lejárt követeléseket nem terelték bírói útra, csupán időnként levélben felszólították az adóst, hogy fizessen.
Rendezetlen formában kezelték az aktuális banki trendeknél kedvezőbben kamatozó, egyéni elbírálás alapján köthető betétek ügyét is, amelynek összértéke meghaladta az 1,3 milliárd forintot.
A Világgazdaság szerint 1989 óta csak Budapesten mintegy 600 VIP-betéti ügyletet kötöttek. A kamat 10-15 százalékkal haladta meg a lekötés időpontjában szokásos banki betéti kamat mértékét.
Magánügyfélkörben 1992 óta használták ezt a banki eljárást. 1994-ig Postabank-jegyek értékesítése, majd határidős visszavásárlása révén biztosították a különösen magas kamatot, ezt követően pedig, 1995-től 1998-ig betéti szerződéseket kötöttek.
Az ügyletek többségét Tarr József volt vezérigazgató-helyettes engedélyezte. A Világgazdaság úgy tudja, hogy Princz Gábor távozása után is lebonyolítottak ilyen ügyleteket.
A most nyilvánosságra került lista szerint 1992. szeptember 2. és 1998. november 17. között kedvezményes Postabank-betéteket helyezett el például Keleti György szocialista parlamenti képviselő, volt honvédelmi miniszter 12 300 000 forint értékben, 27-33 százalékos kamatra; Gallov Rezső, az OTSH volt elnöke 2 960 000 forint értékben, 30 százalékos kamatra; Szvák Gyula, az ELTE Russzisztikai Tanszékének vezetője 140 110 000 forint értékben, 22-33 százalékos kamatra; Tarafás Imre - aki 1996-tól 1999-ig az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elnöke volt - 9 700 000 forint értékben, 32-33 százalékos kamatra.
Ebben az időben az átlagos banki betétkamat 20-22 százalék volt.
A Postabank kedvezményes, 20 százalék alatti hitelt adott többek között Dr. Bogár Lászlónak, aki jelenleg a Miniszterelnöki Hivatal általános ügyekért felelős politikai államtitkára, 4 millió forint értékben; Mester Ákosnak 5 millió forint értékben; Sugár Ágnesnek 3 millió forint értékben; Albert Györgyinek 2, 5 millió forint értékben; Gálffi Lászlónak 4 millió forint értékben; Szilágyi Jánosnak 10 millió forint értékben.
Mindannyian 10 százalék kamatra kaptak hitelt.
Akkoriban az átlagos hitelkamat 20-25 százalék volt.
Az Élet és Irodalomban korábban megjelent listán szerepelt Nagy Sándor (MSZP), Csiha Judit (MSZP), Sándor László (aki már akkor MSZOSZ-elnök volt), Bártfai Béla, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára és Herényi Károly (MDF).
A Postabank feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen és a listát közlő Világgazdaság ellen banktitok megsértése miatt - áll a Postabank közleményében, amelyet az [origo]-nak eljuttattak. A vezetőség belső vizsgálatot is indít annak kiderítésére, hogy Princz Gábor távozása után valóban folytatódtak-e az ügyletek, ahogy azt a Világgazdaság állítja.
A bank vezetősége nyilatkozatban közölte, hogy ilyen esetről nem tudnak. "Ha ilyen egyáltalán előfordult, akkor az csakis a bank belső szabályzatának megsértésével történhetett meg" - áll a Postabank által kiadott közleményben.
Az ORFK közben hivatalból vizsgálatot indított szintén banktitok megsértése miatt.
Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) szintén banktitok megsértése miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.
Gulácsi Ferenc, az ÁPTF sajtófőnöke azt mondta: az adatok nyilvánosságra kerülése attól függetlenül "kényes ügy", hogy többnyire ismert személyekről van szó. Szerinte az újság nem közölhette volna a listát, mert ezzel banktitkot sértett.
"Az biztos, hogy a KEHI-ből nem kerülhetett ki a Postabank kedvezményezettjeinek VIP-listája" - mondta Sepsey Tamás, a KEHI elnöke az MTI-nek.
Sepsey Tamás hozzátette: nem a KEHI, hanem az illetékes szervek feladata, hogy kiderítsék, hogyan juthatott a sajtóhoz ez a lista. Az igazság kiderítése érdekében feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen a banktitok megsértése miatt.
Arra a kérdésre, hogy a közölt adatok megegyeznek-e a KEHI által ismertekkel, Sepsey Tamás azt válaszolta: a napilapban megjelent anyagot nem látta, de banktitkot sértene, ha ezzel az üggyel kapcsolatban bármit mondana.
Bánki András, a Világgazdaság főszerkesztője a forrás védelme érdekében nem árulta el, hogyan jutott hozzá a listához.
Arra a kérdésre, hogy tudott-e arról, hogy a lista közlésével banktitkot sért, azt válaszolta az [origo]-nak: szerinte a nyilvánosság tájékoztatása előbbre való, mint a banktitok kérdése. Hozzátette: a jogászok nyilvánvalóan hosszasan el fognak vitatkozni arról, hogy a dokumentum közlésével a lap megsértette-e a banktitkot, részéről ez "határeset".
Azt azonban ő sem tudja biztosan, teljes-e a birtokába jutott lista.
Majtényi László adatvédelmi biztos sajtótájékoztatót tartott az ügyben.
Közölte: a Világgazdaságban megjelent cikket nem kívánja értékelni, mert nem akar prejudikálni. Ugyanakkor az adatvédelmi biztos kiosztotta egy július 20-ai ajánlását, melyben a Magyar Hírlap azon kérdésére válaszolt, hogy jogilag nyilvánosságra hozható-e egy ilyen VIP-lista. Az ajánlás szerint közfeladatot nem teljesítő személyek adatait sem a KEHI, sem más közigazgatási szerv nem hozhatja nyilvánosságra. A közfeladatot ellátó személyek adatai pedig csak abban az esetben hozhatók nyilvánosságra, ha az adott személy által gyakorolt hatáskör és a neki juttatott kedvezmény közvetlen kapcsolatba hozható.
Rubicsek Sándor, az akkor még KEI (ma KEHI) volt igazgatója azt mondta: hamis információk jelentek meg róla.
A Világgazdaság adatai szerint 20,5 millió forintnyi betétet helyezett el a bankban. Rubicsek azt elismerte, hogy tett be pénzt a bankba, de azt állította, ennek az összegnek csak a töredékéről volt szó.
Rubicsek azt mondta: a 4 millió forintnyi hitelfelvétel igaz.
"Megnyugvással vettük tudomásul, hogy fideszes politikus neve nem szerepel a nyilvánosságra hozott VIP-listán" - mondta Horváth Zsolt, a Fidesz-frakció szóvivője, aki nagyon érdekes és tanulságos olvasmánynak minősítette a megjelent listát. Ő csak a Fidesz nevében nyilatkozott, így nem kívánt reagálni arra, hogy Bogár Lászlónak, a Miniszterelnöki Hivatal általános ügyekért felelős politikai államtitkárának a neve is a listán szerepel.
Borókai Gábor kormányszóvivő jelenleg Orbán Viktor miniszterelnökkel Albániában van, így valószínűleg legkorábban kedden tud reagálni a történtekre.
Keleti György (MSZP) személyesen felkereste a Postabank illetékesét, hogy ellenőrizzék a Világgazdaságban megjelent információt, miszerint – mint fentebb írtuk - ő is vett fel VIP-hitelt. Keleti azt állítja, hogy csupán névazonosságról van szó, ő nem vett fel hitelt.
Turján Sándor, a Külügyminisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára megerősítette, hogy 1992-ben 6 millió forint hitelt vett fel a Postabanktól 10 százalékos kamatra.
A helyettes államtitkár közölte, hogy 1996-ban az említett hitelt visszafizette a pénzintézetnek.
Turján Sándor azt mondta: arra nem emlékszik pontosan, hogy mekkora összegre és kamatozásra szóló betétet nyitott 1992. szeptember 2. és 1998. november 17. között a Postabanknál, mert ez évekkel ezelőtt történt, és más pénzintézetnél is nyitott betétet.
A Világgazdaság szerint Turján Sándor 11 millió 100 ezer forintot helyezett el 22-30 százalékos betéti kamatra a Postabanknál. Turján Sándor az összeget és a kamatokat túlzottnak tartotta.
"Az MSZP a postabankos VIP-hitelek esetében csak azt tartja elfogadhatónak, ha hivatalosan nyilvánosságra hozzák a teljes és hiteles listát" - mondta Kovács László, az MSZP elnöke. Hozzátette: csak olyan listát lehet hivatalosnak tekinteni, amit a Postabank vagy a KEHI adott ki. "Mivel a most megjelent lista ismeretlen forrásból származik, nem tekinthető mérvadónak" - mondta.
"Azért nem tartom szükségesnek, hogy kommentáljam a postabanki VIP-lista nyilvánosságra hozatalát, mert a nevek többsége már a nyár közepe óta ismert" - nyilatkozta Balsai István, az MDF parlamenti frakciójának vezetője. Hozzátette: véleményét már Herényi Károly esete kapcsán kifejtette.
Herényi Károly 1994-ben a Postabanktól 2 millió forint hitelt kapott 10 százalékos kamatra. Az MDF-es politikus a hitelt és annak kamatait a lejárati idő előtt visszafizette. Herényi Károly azt mondta: írásban is megkereste a Postabank vezetését, hogy közöljék vele a visszafizetendő különbözet összegét.
Kapcsándi Dóra
Ajánló:
Az Élet és Irodalom tényfeltáró riportja a Postabankról
[origo]
[origo] címlapon»
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
Láthatatlan százmilliók felé tolja a pártokat Orbán
Egyik párt sem tudná megoldani a működését, ha a kormánypártok támogatják Orbán Viktor kormányfő javaslatát, és tényleg elveszik tőlük az állami támogatást. Orbán ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Lebénultak a magyar bankok
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Világméretűvé válhat a gazdasági küszködés
- Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
- Nem lát tisztán Schmitt ügyében a NOB
- Öngyilkosságot kísérelt meg Battonya elítélt polgármestere
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kikészítik a tanúvallomások a norvég tömeggyilkost
- Vagyonvizsgálatra számíthat, aki kölcsönt ad
- Rendőrt hívtak a Zöld Pardon és az Infopark vitájához
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?