Lyukas családtámogatási rendszer<br/>

Vágólapra másolva!
Súlyos ellentmondásnak tartja a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete, hogy míg a fiatalok 23 éves korukig vehetnek részt a közoktatásban, az iskoláztatási támogatás csak 20 éves korukig illeti meg a családokat. Az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára szerint a problémára még az idei költségvetési vita során megoldást lehetne találni.
Vágólapra másolva!

A közoktatási törvény szerint a gyerekek 23 éves korukig járhatnak iskolába, ugyanakkor a családi pótlék helyett életbe lépett új családtámogatási ellátásban - az "iskoláztatási támogatásban" - csupán a gyermekek 20. életévének betöltéséig részesülhetnek a családok – hívta fel a figyelmet a magyarországi Szülők Országos Egyesülete lapunkhoz eljuttatott közleményében. Nemcsak az évvesztes gyerekek, hanem a szakképzésben részt vevő diákok nagy része, 20 éves kora után is iskolába fog járni, azaz bent marad a közoktatásban. Több ezer iskolai tanuló ünnepelheti a huszadik születésnapját úgy, hogy a család másnap már nem jogosult az iskoláztatási támogatásra - fogalmaz az állásfoglalás.

Sajnálatos tény az is, hogy azok a tizenhat-tizennyolc éves szakmunkás tanulók, akik valamilyen okból nem tudták befejezni a szakmunkásképző iskola második évfolyamát, nem tudnak évfolyamot ismételni, mert az iskolák többsége nem indított sem első, sem második szakképző évfolyamot ebben a tanévben - állapítja meg a szülői egyesület. Ezért vagy visszamennek a kilencedik évfolyamba, vagy várnak két évet, ameddig újra lesz második szakképző évfolyam az oktatási intézményekben. Természetesen két évig nem jár nekik az iskoláztatási támogatás, a családi támogatás hiányában a szülőkre hárul eltartásuk teljes költsége. Még súlyosabban érinti ez a helyzet az árvaellátásra jogosult családokat.

Környei László, az Oktatási Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára lapunknak elmondta: a második szakképesítés 23 éves korig történő ingyenes megszerzésével előrelépés történt. Kétségtelen, hogy ehhez egyelőre nem igazodott a családtámogatási rendszer, ám ezt egyéni képviselői indítvány formájában is módosítani lehet a parlamenti költségvetési vita folyamán. A helyettes államtitkár a többi felvetés jogosságát sem vitatta, ám úgy vélekedett: miután a szakképzés ezekben az években jelentősen átalakul, egy sor olyan egyedi probléma kerülhet felszínre, amelyeket a szakképző intézeteknek és a fenntartóknak helyben kell megoldaniuk.

(Magyar Hirlap)