Bige László, a TVM tulajdonosa elmondta: ő másként értelmezi a megállapodást, a cég menedzsmentje a vállalt 11 százalékos bérfejlesztésnek lépcsőzetesen eleget tesz, hiszen január 1-től 2,8 százalékos, szeptember 1-től további 5,2 százalékos, november 1-jétől pedig újabb 3 százalékos béremelést hajtanak végre. A visszamenőleges bérrendezésre gazdálkodási okok miatt nincs lehetőség, aminek fő oka, hogy a '90-es évek elejéig még 600 ezer tonna műtrágyát tudtak éves szinten értékesíteni, az idén viszont már csak 12 ezer tonnára van kereslet.
A TVM gond nélküli üzemeléstetéséhez évente legalább 100 ezer tonna műtrágyát kellene eladni, és Bige László szerint a dolgozók is jól tudják, hogy a gyár műtrágyafüggő, vagyis e termékük mindenkori keresletén, a piaci lehetőségeken múlik a gazdálkodás eredményessége.
A tulajdonos bejelentette: a szakszervezeti bizottság térmesteri munkakörben dolgozó és a sztrájkot koordináló titkárát, Bauer Istvánt szeptember 23-ától november végéig szervezési okok miatt állásidőre küldték.
(MTI)
Korábban: