Újabb feljelentések érkeztek Rapcsák András ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Hódmezővásárhely önkormányzati vezetői újabb büntetőfeljelentéseket tettek az ügyészségen a város március óta állásából felfüggesztett polgármestere, ellen. A feljelentés szerint Rapcsák a város pénzén újíttatta meg saját és felesége múlt évben lejárt útlevelét.
Vágólapra másolva!

Rapcsák András ellen közpénzek magáncélra való felhasználása, valamint ingatlanügyletek miatt indult fegyelmi vizsgálat még ez év tavaszán, és az eljárás idejére felfüggesztették állásából.

Az újabb két feljelentés egyike azt tartalmazza, hogy Rapcsák András a város pénzéből újíttatta meg saját és felesége múlt évben lejárt útlevelét. A másik szerint még 1997-ben a polgármester családfája kutatására utasította az önkormányzat egyik munkatársát. Ez a munka a városnak körülbelül 400 ezer forintjába került. Emellett annak a plébániának, amelyben a kutatás folyt, kétszer 5 ezer forintot utaltatott át önkormányzati pénzből Rapcsák András az ottani helytörténeti munka és közművelődési tevékenység támogatása címen.

Túri József alpolgármester elmondta: még várják az ügyészség indítványát Rapcsák András mentelmi jogának felfüggesztésére. A mentelmi bizottság elnöke korábban elmondta: közvádas ügyekben felfüggesztik a parlamenti képviselők mentelmi jogát, és annak a reményének adott hangot, hogy Rapcsák András esetében sem tesznek kivételt.

Pigniczki József Csongrád megyei főügyész-helyettes elmondta: a Rapcsák András elleni feljelentésekben még tart a vizsgálat.

Rapcsák András szemenszedett hazugságnak nevezte az újabb vádakat, és elmondta: feleségével együtt diplomata-útlevéllel rendelkeznek, a családfakutatást pedig hülyeségnek minősítette. Kijelentette továbbá, hogy hivatalosan senki sem értesítette a feljelentésekről, ő mindig a sajtóból szerzett tudomást az ellene indított ügyekről.

(MTI)

Ajánló:

A politikus önéletrajza