Ismét érdektelenség jellemzi az időközi választásokat<br/>

Vágólapra másolva!
Röviddel a választólokálok bezárása előtt úgy tűnik most sem járult kellő szavazó az urnák elé. Ez esetben a következő választásokat egy év múlva tartják meg.
Vágólapra másolva!

Két órával az urnák lezárását megelőzően már többen adták le voksaikat a siófoki 3-as számú választókerületben, mint az előző fordulóban összesen. A választásra jogosultak 23,1 százaléka, összesen 10.909 szavazó adta le voksát 17 óráig. Az előző, érvénytelen fordulóban 21,3 százalékos volt a részvételi arány.

Csakúgy, mint két héttel korábban, most is egy kis község, Patalom vezet a részvételi listán. Itt a választók 42 százaléka járult az urnákhoz késő délutánig, ám több más településen tíz százalék alatti a részvétel. Siófokon az állampolgárok 28 százaléka szavazott a jelzett időpontig.

Fejér megye 2-es választókörzetében az időközi választások második fordulójában az urnák zárása előtt egy órával a szavazásra jogosultak 19,84 százaléka voksolt Gyuricza Béla képviselő utódjára.
Az 57 szavazókörben 10.087-en, azaz 1578-cal többen keresték fel a szavazófülkéket, mint az első forduló hasonló időszakában, amikor 18 óráig a névjegyzékbe felvett választópolgárok 16,74 százaléka voksolt.

A szavazók listáját még mindig Székesfehérvár városa vezeti: a 40 szavazókörben a választásra jogosultak 22,48 százaléka jelent meg, s adta le szavazatát az öt jelölt valamelyikére. A megyeszékhely környéki településeken ennél lényegesen rosszabbak a szavazati arányok: Seregélyesen a szavazásra jogosultak 8,84 százaléka, Csőszön 9,3 százaléka, Polgárdiban 11 százaléka, Soponyán 12,19 százaléka, Tácon 17,9 százaléka, Fülén pedig 18,84 százaléka voksolt 18 óráig.

(MTI)

Korábban: