Valamennyi szülő tagadta, hogy pénzt kapott volna az örökbe adott gyerekéért<br/>

Vágólapra másolva!
Folytatódott Czeizel Endre büntetőpere. A meghallgatott szülők tagadták, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe adták volna örökbe gyermeküket az Amerikai Egyesült Államokba.
Vágólapra másolva!

Az úgynevezett Czeizel-ügyben kedden meghallgatott szülők a Fővárosi Bíróság előtt egybehangzóan tagadták, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe adták volna örökbe gyermeküket az Amerikai Egyesült Államokba.

Az elsőrendű vádlott, Czeizel Endre orvos-genetikus nevéről ismert büntetőper tárgyalásán a bíróság ismertette azokat a dokumentumokat és a rendőrségi kihallgatásokon készült jegyzőkönyveket, amelyek tartalma több ponton ellentmondott az elhangzott vallomásoknak.

A tárgyalás csütörtökön folytatódik.

(MTI)