Szabolcsban nyomoznak a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány elleni feljelentés ügyében<br/>

Vágólapra másolva!
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség Nyomozó Hivatala elrendelte a nyomozást Gergényi Péter dandártábornok ellen, akit Kastyják János, korábbi kiskunhalasi rendőrkapitány jelentett fel. A nyomozóhivatalnak két hónap áll rendelkezésére a vizsgálat lefolytatására, amit indokolt esetben meg is hosszabbíthatnak. Gergényit nem érintette váratlanul a nyomozás, mert Kastyják közölte vele már menesztésekor, hogy mi a szándéka.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitányt egykori beosztottja hivatali hatalommal való visszaéléssel és fegyelmit eredményező hamis vád elkövetésével gyanúsította meg. A szabolcsi főügyészséget a Legfőbb Ügyészség illetékes főosztálya jelölte ki a vizsgálat lefolytatására, elfogadva a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség elfogultsági bejelentését.

''Noha eddig semmilyen hivatalos értesülésem nincs arról, hogy bármilyen ügyészségi nyomozási ügyben sértettként, tanúként vagy gyanúsítottként személyesen érintett vagyok, Kastyják János feljelentése nem ért váratlanul'' - nyilatkozta Gergényi Péter dandártábornok.

Szerinte ma Magyarországon bárki bárkit feljelenthet, s egy feljelentést nem lehet asztal alá söpörni, azt ki kell vizsgálni. Kiemelte azonban, hogy nem fél sem a vizsgálattól, sem senkitől, mert mindig törvényesen járt el.

Kifejtette: hónapok óta nyílt titok volt, hogy a volt kiskunhalasi rendőrkapitány feljelentésre készül, hiszen ezt menesztése idején sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozta.
Gergényi Péter szerint a sajtó útján közzétett üzenet ellenére nem volt hajlandó és továbbra sem lesz hajlandó engedni a rendből, a fegyelemből és a törvényességből.
A tábornok kitért az egyik napilapban közelmúltban megjelent vádra is, miszerint őt személyes okok vezetik a volt rendőrkapitány által irányított vagyonvédelmi alapítvány és a rendőrség vagyonának megosztásában. Gergényi Péter közölte: kikéri magának ezt a gyanúsítást.

Más kérdés - mondta -, hogy a rendőrséggel nem szabad egybefolynia semmilyen alapítványnak vagy alapítványnak álcázott vállalkozásnak. A kiskunhalasi rendőrségen a kapitányváltás miatt kezdődött el a leltár, ami egyben lehetővé teszi az összemosódott vagyon szétválasztását.
A rendőrség működéséhez szükséges eszközöket már korábban kivásárolták az alapítványtól, amelynek tulajdonában, rendőrségi használatban már legfeljebb csak pár darab bútor és egy-két gépkocsi lehet.

A tiszta helyzet megteremtésére még most is folyó leltározás során fény derült arra is, hogy a jelenlegi rendőri vezetők tudta nélkül rendőrségi eszközök vannak az alapítványnál. A megbízott kiskunhalasi rendőrkapitány két olyan rendőrségi rádió adó-vevő berendezést vont vissza, amelyeket szabálytalanul adtak ki s szereltek be alapítványi gépkocsikba - közölte Gergényi Péter.

(MTI)

Korábban:

(1999.11.08.)