Kövér pártpolitikusként támadta a Szabolcs megyei elnököt<br/>

Vágólapra másolva!
Kövér László pártpolitikusként a Fidesz vezetésének véleményét tolmácsolta, amikor Helmeczy László leváltását szorgalmazta - értesült a Magyar Hírlap. Helmeczy a napilapnak tagadta, hogy az APEH feljelentette volna cégét.
Vágólapra másolva!

Helmeczy László nem vesz részt a mai nyíregyházi szocialista ország(rész)gyűlésen. A Szabolcs megyei közgyűlés fideszes elnöke lapunknak elmondta: inkább Orbán Viktor nyíregyházi látogatásán vesz részt. -ĘA megyei közgyűlés elnökeként minden olyan, a térséget érintő rendezvényen ott a helyem, amelyen a helyi problémákról is szó esik, több gazdasági és területfejlesztési szakember, polgármester és politikus részvételével - fogalmazott Helmeczy.

A képviselő kijelentette, nem igazak a Napi Magyarország tegnapi számában megjelent állítások, amelyek szerint egyik cégét feljelentette az APEH megyei szervezete, mivel felszámolóbiztosként nem a hitelezőknek törlesztette volna egy csődbe jutott termelőszövetkezet adósságait.

Az sem igaz, hogy a Hexta Kft. az ő vagy egyetemista lánya tulajdonában lenne, mivel több magánszemély adja a tulajdonosi kört - tudatta a képviselő. A rendőrség az ügyben már régen befejezte a nyomozást, és mindössze a cég két alkalmazottja ellen indított eljárást. Ám az ügyészség az egyiket nem tartotta megalapozottnak - fogalmazott Helmeczy. Hozzátéve, hogy a másik alkalmazott ellen korábban még az APEH dolgozójaként folyt egy eljárás, végül abban is felmentették a hölgyet.

Egyébként a Hexta Kft.-nél dolgozott felszámolóbiztosként az a Tóth András is, aki a párt megyei elnökségének jelöltjeként alulmaradt Helmeczyvel szemben a megyei közgyűlés elnöki tisztéért folytatott versenyben.

Baja Ferenc, az MSZP Szabolcs megyei elnöke lapunknak úgy fogalmazott: alaptalan volt Kozma Péter megyei Fidesz-elnök tegnapi kijelentése, mely szerint Helmeczy menekül az MSZP-be. Semmilyen fórumon vagy informális beszélgetésen nem volt szó erről - tette hozzá Baja, aki szerint a Fidesz megyei vezetésének el kellene végre fogadnia, hogy a közgyűlés igen nagy többséggel Helmeczyt választotta elnökéül. Próbálják támadni Helmeczyt - vélekedett Baja -, mivel az országos Fidesz-vezetés számára is kurdarcot jelentett a hivatalos Fidesz-jelölt leszavazása.

Baja szerint nincs különösebb jelentősége, hogy a pártállását tekintve fideszes megyei közgyűlési elnököt meghívták az MSZP ország(rész)gyűlésére, mivel az előző - MDF-es - elnökkel is sikerült a szocialista pártnak a megye érdekében együttműködnie.

Lapunk megbízható forrásból úgy tudja, hogy Helmeczy László leváltását a Fidesz Szabolcs-Szamár-Bereg megyei elnökségi ülésén részt vevő Kövér László titokminiszter is egyértelműen támogatta. Forrásunk leszögezte: az elnök elmozdítását szorgalmazva, Kövér a párt országos vezetésének álláspontját képviselte. "Az ügyben a titoktárca vezetője nem miniszterként, hanem pártpolitikusként lépett fel. Minden egyéb megközelítés fantazmagória, mellesleg nevetséges" - tette hozzá informátorunk.

Varga Gergely

(Magyar Hirlap)