"A Pénzügyminisztérium tisztázó megbeszélést szorgalmaz a Fővárosi Önkormányzattal a BKV jövő évi tarifaemelését illetően" - mondta Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára.
Az államtitkár levelet küldött Demszky Gábor főpolgármesternek, amelyben arra tett javaslatot, hogy a jövő héten üljenek le álláspontjaik tisztázására.
Varga Mihály elmondta: szeretnék meggyőzni a főváros vezetését, hogy a 14 százalékos tarifaemelési ajánlat miért indokolatlan. Szerintük ugyanis 1991 óta a főváros vezetése folyamatosan kivonul a BKV támogatásából. Az államtitkár szerint ez okozza a működési bevételeknél a gondot, nem a központi költségvetési és a tarifabevételek nagysága.
"A közlekedési vállalat adatai alapján 1991-ben még a Fővárosi Önkormányzat teljes költségvetésének 17,5 százalékát adta oda a BKV-nak, míg ez az arány 1998-ban már csak 5,7 százalék volt" - mondta az államtitkár.
"A BKV bevételei az állami és önkormányzati támogatáson, valamint a saját bevételeken alapulnak. Az elmúlt kilenc évben a költségvetési támogatás 400 százalékkal, a jegyeladásból származó bevétel 330 százalékkal, míg az önkormányzattól kapott támogatás 130 százalékkal emelkedett" - tette hozzá Varga.
(MTI)
Korábban:
(1999. november 16.)