Hollandiában elkezdődött a Lockerbie-ügy gyanúsítottainak pere<br/>

Vágólapra másolva!
Megkezdődött Hollandiában egy amerikai repülőgép ellen elkövetett merénylet két líbiai gyanúsítottjának pere. A vád szerint 1988. decemberében felrobbantottak a skóciai Lockerbie fölött egy PanAm-repülőgépet. A merényletnek 270 halálos áldozata volt, köztük négy magyar állampolgár.
Vágólapra másolva!

A két férfi Hollandiában, egykori amerikai légitámaszponton, skót törvények szerint felel a PanAm-repülőgép 1988. decemberi felrobbantásáért.

Al Amin Kalifa Femah és Abdel Baset Ali Mohammed el-Megrahi kiadása éveken át húzódott. Líbia végül engedett a nemzetközi nyomásnak, és átengedte polgárait az igazságszolgáltatásnak, azzal a megkötéssel, hogy a per skót törvények szerint folyhat, de nem brit földön.

A per tényleges kezdete hónapokig elhúzódhat, maga az eljárás pedig legalább két évig tart majd. A per kezdete többszöri halasztás után februárban várható.

Kedden és szerdán lesz a vádlottak előzetes bírósági meghallgatása. Egy hasonló meghallgatásra már áprilisban sor került. Akkor felolvasták valamennyi, túlnyomó többségben amerikai és brit áldozat nevét, köztük a tizenegy skót lakosét is, akiket a felrobbant repülőgép darabjai zúztak halálra. A tragédiában négy magyar állapolgár vesztette életét. A vádlottak áprilisban ártatlannak mondták magukat.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(1999. április 15.)