A képviselők megszavazták maguknak a 13. havi fizetést <br/>

Vágólapra másolva!
Teljes egyetértés a pártok között. Minden frakció támogatja, hogy a képviselők kapjanak 13. havi fizetést. Az indítványról kedden szavaznak a Parlamentben.
Vágólapra másolva!

A költségvetési bizottságban mind a hat párt támogatta azt az indítványt, amely szerint újabb juttatásokat kapnának a képviselők. Ezentúl nekik is járna a 13. havi fizetés. Jelentősen emelkedne a kocsival megtett utazás után járó térítés. A javaslat szerint a honatyák különleges engedéllyel ezentúl ingyen parkolhatnának a közterületeken. Az okról hiába kérdeztük a bizottságból a szocialista Szekeres Imrét, a kisgazda Csúcs Lászlót és a Fideszes Horváth Zsoltot, ők nem nyilatkoztak. Magyarázattal egy szocialista képviselő szolgált.

Burány Sándor a költségvetési bizottság tagja elmondta:
- A javaslat azért nem elsősorban anyagi okokból született, inkább azt akarja, hogy a képviselők parkolási gondjaikat így könnyebben megoldják. Én magam is jártam úgy az Országház Irodaház közvetlen szomszédságában megbüntettek tilosban parkolásért, egyszerűen azért, mert nem vettem észre, hogy közben lejár az idő. -

A képviselőknek már most is ingyenesek a BKV és a MÁV járatai. A főpolgármesteri hivatal illetékese nem érti, hogy a képviselők miért az adófizetőkkel szeretnék megfizettetni parkolási költségeiket.

Pócs Attila a Fővárosi Önkormányzat főtanácsadója azt mondta: - Nem tudom, hogy mi most egy feudális országban élünk, ahol előjogok vannak, vagy olyan polgárok között élünk, ahol egyenlő jogokkal és egyenlő terhekkel élünk. -

Ingyenes parkolási engedélyről nem a parlament, hanem a fővárosi közgyűlés dönt. Ilyet csak az adott kerületben lakók kapnak. Egy szabad demokrata képviselő arra hivatkozva már kért ingyen parkolási lehetőséget a főpolgármestertől, hogy sokszor megbírságolták. Demszky Gábor azonban elutasította a kérést.

(RTL KLUB)