Nem bizonyított, hogy kényszer hatására tett beismerő vallomást a sorozatgyilkossággal vádolt Erdélyi Nándor

Végéhez közeledik az a kényszervallatás alapos gyanújával indult nyomozás, amelyet a bolti sorozatgyilkosságokkal vádolt Erdélyi Nándort kihallgató tisztek ellen folytat a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Egyelőre nem bizonyított, hogy a rendőrök kényszerítették volna vallomástételre Erdélyit.

A BRFK életvédelmi alosztályának két nyomozója ellen a négy gyilkossággal vádolt Erdélyi Nándor feljelentése nyomán indult eljárás.

A nyomozás határideje február 20-án jár le. Addig kell dönteni arról, hogy bűncselekmény, illetve bizonyítottság hiányában megszüntetik-e az eljárást, avagy vádemelési javaslattal továbbítják az ügyet az ügyészségre – közölte Túri András, a hivatal csoportvezető ügyésze.
Pénteken iratismertetést tartanak a kényszervallatások ügyében, azaz a két meggyanúsított rendőrtiszt és ügyvédjeik elé tárják az eljárás eddig keletkezett és a nyomozó hivatal döntése szempontjából lényeges dokumentumait.
Az iratismertetést törvény írja elő a hatóságok számára, abban az esetben, ha az eljárás vádemelési javaslattal történő folytatása mellett döntenek. A gyakorlatban az olyan ügyek, amelyekben iratismertetést tartott a nyomozó hatóság, többnyire az ügyészségen folytatódnak. Ebben a meglehetősen bonyolult ügyben azonban még nem született döntés - közölte Túri András.

A vádirat szerint a jugoszláv állampolgárságú Erdélyi Nándor 1998. január 17-én a VII. kerület, Rákóczi út 68. szám alatt, február 3-án a csepeli Rákóczi Ferenc utca 129. szám alatt és másnap a IX. kerület, Kinizsi utca 27. szám alatti üzletekben megölt négy eladót. Erdélyi még februárban valótlan személyi adatokat megjelölve jelentkezett a rendőrség Teve utcai épületében azért, hogy megszerezze a Fenyő-gyilkosság kapcsán a nyomravezetőnek kitűzött 5 millió forintot. Erdélyit március 4-én közokirat-hamisítás gyanúja miatt vették őrizetbe vidéken egy igazoltatást követően. A sorozatgyilkosságokkal való meggyanúsításra pedig ezután került sor.
Erdélyi a rendőrségen előbb részletes beismerő vallomást tett, amit azonban még a nyomozás során visszavont, majd a visszavonást vonta vissza, végül 1998 tavaszán, egy ügyészségi kihallgatáson újra a tagadást választotta. Azóta az eljárás során ehhez tartja magát, és állítja, hogy beismerő vallomásait csak rendőri kényszer hatására tette.

Erdélyi büntetőügyét tavaly februárban kezdte el tárgyalni a Fővárosi Bíróság öttagú tanácsa. Első fokon elsősorban akkor jár el ilyen testület, ha különösen nagy súlyú, illetve rendkívül nehezen megítélhető ügyről van szó. Erdélyi Nándor büntetőügyében a Fővárosi Bíróság legutóbbi, keddi tárgyalásán éppen rendőr tanúkat hallgattak ki. Erdélyi a korábbi tárgyaláson azt állította: amikor még beismerte a bűncselekményeket, a helyszíneken megmutatta, hogy állítólag miként követte el a gyilkosságokat; ezt azonban rendőri instrukcióra és kényszer hatása alatt tette.

A helyszínelésen részt vett hatósági tanúk nem erősítették meg Erdélyi verzióját, több tanú is tagadja a vádlott állításait, illetve Erdélyi és a rendőrök közti szembesítés is eredménytelenül zárult.

(MTI)

Korábban:

(1999.05.25.)