Német neonácik látogatására készül fel a rendőrség<br/>

Vágólapra másolva!
Tavaly február 13-án magyar és külföldi bőrfejű fiatalok tartottak Becsület-napi megemlékezést a budai várban. A skinheadek a Budapest ostromában elesett német és magyar katonákra, így például a Waffen SS katonáira emlékeztek.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub kamerái akkor is ott voltak, amikor az esti bulin a Viking Klubban verekedés tört ki az igazoltató rendőrök és a szélsőjobbos fiatalok között. Az összecsapásban 3 rendőr sérült meg, akiket sörösüvegekkel dobáltak meg. A 8 letartóztatott skinheadet a bíróság nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A verekedés miatt 26 külföldi bőrfejűt tiltottak ki az országból.

Az évforduló közeledtével a határőrség is jobban figyel a bőrfejűekre. Krisán Attila határőrség szóvivő elmondta, hogy senki nem lépheti át a határt, akinél önkényuralmi jelképet találnak, vagy ki van tiltva az országból. Eddig ugyan egyetlen szélsőjobboldali csoport sem jelezte a rendőrségnél, hogy felvonulást szeretnének tartani, de a hatóság résen van. Dézsi Mihály, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője kijelentette, hogy a jogszabályok adta lehetőségek szerint készülnek a hétvégére, igaz eddig hozzájuk nem érkezett kérelem szélsőjobbos felvonulás engedélyeztetésére.

Egy német Internetes honlap vendégkönyvében nemrég megjelent egy magyar csoport által írt üzenet, melyben német skinhead bajtársakat hívnak meg Budapestre a februári Waffen SS emlékmenetre. Információink szerint a tavalyi szervező Magyar Nemzeti Arcvonal felszólította tagjait, hogy ne vonuljanak fel, helyette helyi megemlékezéseket tartsanak a hétvégén.

Az RTL Klub úgy tudja, hogy az egyik magyar skinhead csoport február utolsó hétvégéjére szervez felvonulást.

(RTL KLUB)