Szeged felé tart a tiszai ciánszennyeződés<br/>

Vágólapra másolva!
A tiszai ciánszennyeződés szerdán este érte el Csongrád várost, Szegednél pedig várhatóan csütörtökön éjszaka fog megjelenni. Szegeden felkészültek a mérgezett víztömeg és a haltetemek fogadására. Az ivóvízellátás Csongrád megyében sincs veszélyben.
Vágólapra másolva!


Fotó: Balogh László

Szegedhez a számítások szerint csütörtökön éjszaka ér a szennyezett hullám. A szakemberek abban reménykednek, hogy a Körösök és a Maros árhulláma hígítani fogja a Tisza ciános vizét.

A térségben felkészültek a hullámterek védelmére is. Így megerősítették a folyómeder és a hullámtér közötti partvonalat, az alacsonyabb pontokat pedig homokzsákokkal, földdel emelték meg. Azt ugyanis nem lehet előre kiszámítani, hogy a Tiszán levonuló, árvízvédelmi szempontból egyébként nem jelentős árhullám mederben marad-e.

A várható nagy mennyiségű haltetem kiszedésére három műszaki zárat építettek ki a folyón. Ezeken a helyeken uszályokat állítottak keresztbe, s hálókat helyeztek a vízbe.
Csongrádnál már megjelentek a haltetemek. Nehezíti a kiszedési munkát, hogy a hideg vízben nem jönnek felszínre az elpusztult állatok, hanem mélyen a háló alatt sodródnak tovább a vízzel.

Pepó Pál magyar környezetvédelmi miniszter csütörtökön Nagyváradon tárgyal Anton Vladdal, a román vízügyi, erdészeti és környezetvédelmi minisztérium államtitkárával a Nagybánya környékén történt ciánszennyezés kérdéséről.

A magyar fél által sürgősen kért találkozó, valamint a ciánszennyezés ügyében tett magyar miniszterelnöki nyilatkozat után a román sajtó is felfigyelt arra, hogy milyen súlyos környezetszennyezés történt január végén Romániában. A román központi lapokban mostanáig csak egy-két rövid hír foglalkozott a történtekkel, de csütörtökön már a sajtó jelentős része írt a Lápos, a Szamos és a Tisza vizének mérgezéséről.

(MTI)

Korábban:

(2000.02.10.)