Autócsempészeknek segített egy siófoki rendőr<br/>

Vágólapra másolva!
Tizenhét személy ellen indult eljárás vámorgazdaság és más bűncselekmények miatt, mert személygépkocsikat és alkatrészeket csempésztek be az országba. A bűnbandát egy siófoki rendőr segítette, akit ugyancsak vámorgazdasággal vádolnak.
Vágólapra másolva!

1997 óta rendszeresen csempészett használt járműveket az országba egy német-magyar kettős állampolgárságú férfi. A 15-20 éves járművek összértéke körülbelül 10 millió forint volt. A magyar nyelvet csak gyengén beszélő férfi a vádirat szerint megegyezett egy gépszerelő végzettségű siófoki főtörzsőrmesterrel, hogy a külföldről bejuttatott gépkocsikat együtt értékesítik, és a haszon tíz százalékát a rendőr kapja.

A rendőr - az ellene indult nyomozás miatt - tavaly nyáron leszerelt, a kettős állampolgárságú férfi pedig a nyomozás megkezdésekor eltűnt, s azóta sem volt Magyarországon.

(Havaria Press)