Adókedvezmény növelésével segítenék a családokat<br/>

Vágólapra másolva!
Több mint ötszörösével növekedhet jövőre a gyermekek után igénybe vehető családi adókedvezmény havi mértéke, legalábbis a minimum három gyermeket nevelők esetében. Ha a kormány jövőre valóban hárommillió forintig adómentességet biztosítana a három- vagy többgyermekes családoknak, a gyermekenként havonta leírható adókedvezmény jelenleg 3 ezer forintos mértékét legalább 16 ezer forintra kéne emelnie. Az Egészségügyi Minisztériumban nem zárták ki egy ilyen mértékű adókedvezmény lehetőségét.
Vágólapra másolva!

Horváth Zsolt, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára elmondta: egyelőre nincs döntés a családi támogatások jövő évi emeléséről. A szakértők által vizsgált koncepciók egyike a rendszeres gyermekvédelmi támogatás (gyet) és az adókedvezmények növelése. Horváth Zsolt úgy vélte: az adókedvezmény arányosabb támogatási forma, mint az alanyi jogon járó szociális támogatások.

A kormány jelenleg is nagyságrendekkel többet költ az alanyi jogú támogatásokra, mint a gyetre vagy az adókedvezményekre. Idén például a családi pótlék 134 milliárd forintot emészt fel, míg a gyermekek után az adóból leírható kedvezmény 49, a gyet 36 milliárd forintba kerül a költségvetésnek. Az utóbbi 36 milliárd forintos ráfordításból is látszik, hogy a kormány a nehezebb sorsú gyermekekkel is törődik - tette hozzá Horváth Zsolt.

Az államtitkár elmondta: a három és több gyermek után járó adókedvezmény növelése nemcsak a már ilyen családmodellben élők támogatását szolgálja, hanem reményeik szerint motivációt jelent majd az egy, illetve két gyermekkel rendelkezők számára is további gyermekek vállalására.

Statisztikusok, demográfusok állítják, ez a támogatás nem szociális: azok körében, akik képesek élni vele, nem növeli a gyermekvállalási kedvet, a szegényebbeket pedig még hátrányosabb helyzetbe hozza.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) illetékes főosztályának vezetője, Lakatos Judit szerint legalább 150-200 ezer forintos bruttó jövedelem kell ahhoz, hogy az egy-két gyermekes családoknak megfelelő motivációt jelentsen egy ilyen mértékű adókedvezmény.

Jelenleg egy háromgyermekes családban körülbelül éves 550 ezer forintos jövedelemig nem kell adót fizetni, levonva az eltartottak, illetve a nyugdíjjárulék után igénybe vehető kedvezményeket. Ez, a családban egy keresőt feltételezve, havi 45 ezer forintos bruttó jövedelmet valószínűsít. Ez az a jövedelemhatár, aminek adótartalma eléri a kilencezer forintot, a három gyerek után maximálisan igénybe vehető kedvezményt. Az ennél kevesebbet keresők nem tudják kihasználni a teljes adókedvezményt. Négygyermekes család esetében - összesen 12 000 forint havi adókedvezményt figyelembe véve – havi ötvenötezer forintnál, évi 660 000 forint az adómentességi határ.

A statisztikák szerint hazánkban jelenleg 180 ezer három- vagy többgyermekes család él. Közülük 130 ezerre tehető azon közösségek száma, akik nem tudják igénybe venni a teljes adókedvezményt. Ez azonban nem csak a nagycsaládosokra vonatkozik: az összes tizennyolc éven aluli gyermek - 2,4 millió fő - alig több mint fele után tudja családjuk teljes egészében érvényesíteni az adókedvezményt.

Hárommillió forintra emelve az adómentességi limitet - a szociológusok szerint jellemző egykeresős, háromgyermekes családmodellt figyelembe véve - negyvenezer forint fölé emelkedne a havonta leírható kedvezmény mértéke. A számítások szerint ez esetben a 250 ezer forintos bruttó havi keresettel rendelkezők járnának a legjobban: ők teljesen kihasználhatnák a támogatást, adót nem kellene fizetniük - persze csak három gyermek eltartott mellett. Az ez alatt keresők is adómentességet élveznének, de kevésbé részesülnének a kedvezményben, mint a magasabb jövedelműek.

- A jelenlegi családpolitika továbbra is arról szól, hogy minél többet keres valaki, annál nagyobb támogatásra számíthat - véli Darvas Ágnes szociológus. Szerinte a roszszabb anyagi körülmények között élők mind hátrányosabb helyzetbe kerülnek. Az ő szükségleteiket figyelmen kívül hagyja a kormány.

Az MTI kérdésére Járai Zsigmond megerősítette, a tervek szerint a három- és többgyermekes családok összevont 3-4 millió forintos összjövedelemig teljes adómentességet élveznének, ami a jelenlegi számítások szerint mintegy 150 ezer családot érintene, s 32-37 milliárdos bevételkiesést jelentene a költségvetésben.

Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának szocialista elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a családi pótlékot jövőre se emeljék. A kormányprogramban leírtak szerint a koalíciónak törekednie kellene a támogatás értékének megőrzésére. Véleménye szerint az adókedvezmény nem jut el mindenkihez, a családok egyharmada nem tudja teljes mértékben kihasználni azt.

(Népszava)