Dávid Ibolya a jogi szabályozás korszerűsítését szorgalmazza<br/>

Vágólapra másolva!
Dávid Ibolya szerint érdemes volna a rendszerváltozáskor keletkezett közjogi törvényeket és intézményeket átvilágítani az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján.
Vágólapra másolva!

A miniszter kifejtette, hogy a korszerűsítés semmiképpen nem kampánymunka, hanem folyamatos feladat, amelyen belül bizonyos lépések már megtörténtek. Közölte: az is valószínű, hogy az Alkotmánybírósághoz hasonlóan az Állami Számvevőszéket is átvilágítják a rá vonatkozó jogi szabályozás modernizálásának szándékával.

Az Alkotmánybíróságról szólva a miniszter leszögezte: nem vitás, hogy a testületnek elvitathatatlan erényei mellett nem kifejezetten erős oldala a hivatali működés. Emlékeztetett: esetenként bizonyos ügyek szakmai szempontból elfogadható indokok nélkül 5-6 évig is fekszenek a testület asztalán.

(MTI)

Korábban:

(2000. április 7.)