Folyik a védekezés a Tisza völgyében <br/>

Vágólapra másolva!
A tiszai árhullám Szolnok felé tart, a város térségében azonban mindenhol sikerült a biztonságos szintre magasítani a védvonalakat.
Vágólapra másolva!

Hajós Béla, a vízügyi minisztérium helyettes államtitkára elmondta: ott, ahol már bekövetkezett a tetőzés a folyón, a homokzsákokat a gátak megerősítésére használják. Így az árhullám sehol nem fogja túllépni a kiépített védvonalakat, ám az apadás során előfordulhat gátszakadás.

A helyettes államtitkár úgy vélte: a védekezés napi költsége - amely most 355 millió forint - a későbbiekben folyamatosan csökkenni fog, mivel már befejezték a védvonalak kiépítését. Az árvíz elleni védekezés összköltségét az illetékes 11-12 milliárd forintra becsülte.

A gátakon 14.695-en vettek részt a védekezésben az elmúlt napokban, s ebből 7.493 volt vízügyi dolgozó. A 855 fős honvédségi és a 303 fős rendvédelmi erő mellett 6.044 civil is bekapcsolódott a védekezésbe.

Hajós Béla tájékoztatása szerint a védekezés során 383 darab építőipari gépet, 1.491 darab gépjárművet, 289.500 darab homokzsákot, 62 ezer négyzetméternyi fóliát, 15 ezer köbméter homokot és 1.973 tonna kavicsot, valamint 10.500 darab fáklyát használtak fel, illetve vettek igénybe.

A helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy a kormánydöntés szerint elkülönítendő 37,2 milliárd forintos védekezési alap péntekre már rendelkezésre áll. A vízügyi tárca számlaszámára eddig csaknem egymillió forint értékű pénzügyi felajánlás érkezett.

Eddig 414-en kényszerültek otthonuk elhagyására és 5.817 épületet veszélyeztet közvetlen, vagy közvetett módon az árvíz. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) legfrissebb jelentését ismertetve Hajós Béla kiemelte: az április 21-re prognosztizált szolnoki tetőzést követően, április 23-án vagy 24-én Szegedre várják a tiszai árhullámot.

Az OVF jelentéséből kiderül: a Kraszna és a Bodrog apad, a hosszabb ideig stagnáló vízállás után a Lónyay-főcsatornán is megkezdődött a vízszint lassú csökkenése.

Továbbra is rendkívüli védelmi fokozat van érvényben a Tisza védvonalain Vásárosnamény és Csongrád között, a Szamoson, a Krasznán, a Zagyva és a Sajó torkolati szakaszán, a Bodrog mentén, a Hortobágy-Berettyó védvonalain, valamint a Körösökön, összesen 1.342 kilométer hosszan.

Harmadfokú a készültség 604 kilométeren, másodfokú 156 kilométeren, míg elsőfokúra csökkentették a Zagyva felső szakaszán, 17 kilométer hosszban.

Az utóbbi 24 órában némileg csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága az országban, jelenleg 255 ezer hektár van víz alatt, melyből 162 ezer hektár a vetésszántó.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. április 13.)