Veszélyben a gátak<br/>

Vágólapra másolva!
Bár a Tisza és a Bodrog teljes magyarországi szakaszán apad, Kisköre és Szolnok között továbbra is kritikus a helyzet, a gátak sok helyen átáztak, és egyre nehezebben bírják a terhelést. Az ártérhez közeli települések lakói továbbra is veszélyben vannak. Egy esetleges gátszakadás következtében több méteres víz árasztaná el az érintett településeket.
Vágólapra másolva!

Kritikus a helyzet a Közép-Tisza vidékén is. A gátak sok helyen átáznak, és nehezen bírják a terhelést. Tiszasasnál csak 13 ezer homokzsákkal tudták megakadályozni, hogy a víz kimossa a töltés alját.

Ma tizennyolc-ezren dolgoztak a Tiszai gátakon, a védekezésre 24 óra alatt 480 millió forintot költöttek el.

(RTL KLUB)

Korábban:

(2000. április 25.)