A megállapodás kitér arra, hogy a miniszterelnököt a jövőben is a választáson eredményesebben szereplő párt adja, a koalíciós partnert pedig a köztársasági elnök jelölésének joga illeti meg.
Torgyán József szerint a két párt egyformán ítéli meg az ország helyzetét, és úgy látja, nem vitatkozásra van szükség, hanem arra, hogy a kormányprogramot "egységes elhatározással" megvalósítsák. A politikus hozzátette: a világ a kormányzat stabilitása szerint ítéli meg Magyarországot, így "a koalíción belüli legkisebb vita is jóvátehetetlen károkat idézne elő". Ugyanakkor hangot adott azon véleményének, ebben a ciklusban nem végezhetőek el a kormány előtt álló feladatok, tehát az ország érdekében hosszabb távú együttműködésre van szükség.
''Most talán az egész ország számára nyilvánvalóvá válik, hogy a következő esztendőkre éppen olyan stabil, kiegyensúlyozott, átlátható és megbízható kormányzása lesz az országnak, mint amilyen a mögöttünk hagyott két esztendőben volt" - mondta a megállapodást követően Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a hosszú távú együttműködési szándékhoz elegendő tapasztalatot szereztek a felek az elmúlt időben.
''Nem csupán egy nyitva maradt kérdést rendeztünk, hanem megítélésem szerint e kérdés megoldása kapcsán a két párt közötti kapcsolatok is megerősödtek'' - jelentette ki Kövér László, a Fidesz elnöke. Szavai szerint sokan gondolták korábban, hogy ez a koalíció törékeny lesz, szakítópróbája pedig az államfőjelölés lehet, ám akik ehhez nagy reményeket fűztek, azoknak csalódniuk kellett. Az aggódóknak ugyanakkor olyan megnyugtató választ sikerült adni, amely a legjobb szándékú és a legoptimistább várakozásokon is túlmutat.
(MTI)
Korábban:
(2000.05.03.)