Kész a júniusban induló haderőreform forgatókönyve<br/>

Vágólapra másolva!
Szabó János a Magyar Honvédség eddigi két évét értékelve, többek között a júniusban kezdődő haderőreform várható eredményeiről is beszélt. Továbbá azokról a célokról, melyek szerint csökkentenék a sorkatonai szolgálat idejét és növelnék a szerződéses katonák létszámát.
Vágólapra másolva!

A nyár elején megkezdődik a haderőreform feladatainak végrehajtása, amitől a honvédelmi tárca azt várja, hogy az ország védelmének és a szövetségesi feladatoknak teljes mértékben megfelelő hadereje lesz a Magyar Köztársaságnak - derül ki Szabó János a parlamenti ciklus felében adott nyilatkozatából A honvédelmi miniszter közölte: a tervek szerint június 20-a körül kezdődik meg a haderőreform végrehajtása, amelyre már elkészítették a pontos forgatókönyvet.

Szabó János elmondta, hogy a Magyar Honvédség átalakítása után az ország védelmének, valamint szövetségesi feladatoknak teljes mértékben megfelelő, kellően motivált és társadalmilag még jobban elismert személyi állománnyal rendelkező hadereje lesz Magyarországnak. Arról is beszámolt, hogy várhatóan csak a következő év márciusában fejeződik be teljesen a tervezett létszámleépítés folyamata. Szabó János szerint egyes vélekedésekkel szemben nem fogják többen elhagyni a honvédséget, mint amennyivel a szaktárca eredetileg számol.

A miniszter közölte: a haderőreformról szóló határozattervezetbe valóban nem került bele, a kormányprogram azonban tartalmazza a sorkatonai szolgálat idejének hat hónapra való csökkentésének tervét. - A minisztériumban jelenleg is szakértők vizsgálják, hogy milyen körülmények között lehetne megoldani a hat hónapos szolgálatra való áttérést - tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy egyes vélemények szerint már a kilenc hónapos sorkatonai szolgálati idő is kevés ahhoz, hogy megfelelően kiképezzék a katonákat, a miniszter azt mondta: nyilvánvaló, hogy a bonyolult technikai eszközök kezelésére perspektivikusan csak szerződéses katonák alkalmazhatók. - Éppen ezért célul tűztük ki, hogy már ebben az évben 3.900-ról 7.000-re növeljük a szerződéses katonák számát - jelentette ki.

Megjegyezte, hogy minél hamarabb javítani szeretnének a katonák elhelyezési körülményein, ezért rövidesen megkezdődnek laktanya-rekonstrukciós programok, illetve a lakásépítések.

Az elmúlt két évre visszatekintve Szabó János azt emelte ki, hogy semelyik előző honvédelmi miniszternek nem kellett annyi problémával szembenéznie, mint neki. - A NATO-csatlakozás folyamata, a koszovói-válság kezelése, az ár és belvíz, a hóhelyzet, valamit az agyhártyagyulladás-járvány rendkívül mozgalmassá tette az elmúlt időszakot.
Szabó János úgy vélekedett, hogy a nehéz feladatok, így például az SFOR- és a KFOR-misszióban való részvétel, az albániai humanitárius segítségnyújtás, valamint a Magyarországot ért természeti csapások elhárításában való közreműködés - amellett, hogy esetenként rávilágítottak a hadsereg problémáira, hiányosságaira - javították a Magyar Honvédség nemzetközi és hazai megítélését.

(MTI)

Ajánló: