Vágólapra másolva!
Nem érkezett egy ajánlat sem az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-nek a Magyar Televízió Szabadság téri székháza eladására kiírt pályázatára a szerdai határidőre. Így a 6 milliárd forintra becsült ingatlant az ősz folyamán változatlan feltételek mellett ismét meghirdetik.
Vágólapra másolva!

A vagyonkezelőnél elmondták: a pályázathoz szükséges tájékoztatót és jelentkezési lapokat két érdeklődő is megvásárolta, ám a megjelölt határidőn belül egyikük sem jelentkezett vissza.

Az MTV székház megvásárlásánál bel- és külföldi befektetőkre egyaránt számított az ÁPV Rt. A pályázati kiírás szerint az épület későbbi hasznosításába a vagyonkezelő szervezet nem kíván beleszólni, ebben az V. kerületi önkormányzatnak van korlátozási joga.

A pályázati feltételek alapján az ajánlattevőnek - vételi szándéka bizonyítására - 200 millió forintot kellett volna befizetnie.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. április 20.)