Eloltották a Tolna megyei vasúti pálya melletti tüzet<br/>

Vágólapra másolva!
Helyreállt a vonatforgalom szombaton délután negyed háromkor a Budapest-Pécs és a Budapest-Szekszárd vonalakon, miután a tűzoltók eloltották a vasúti pálya mentén keletkezett tüzet Sárbogárd és Rétszilas között.
Vágólapra másolva!

A két Tolna megyei település határában délelőtt 11 órakor körül keletkezett tűz miatt a vasúti társaság biztonsági okokból leállította a közlekedést. A mindeddig ismeretlen okból fellobbant tűz miatt öt szerelvény vesztegelt a nyílt pályán és több mint 600 utas kényszerült több órás várakozásra a kocsikban.

A Tenkes Intercity Expresszen utazók, akik a szokásos menetidőnél három órával többet töltöttek utazással, előreláthatólag fél négy és négy óra között érkeznek meg Pécsre.

(MTI)

Korábban:

(2000. június 24.)