Vágólapra másolva!
Meghosszabbított eljárás Sipos Géza ellen Ha nem szüntetik meg az ellene indított fegyelmi eljárást, polgári pert indít a Honvédelmi Minisztérium ellen Sipos Géza ezredes. A Zrínyi Kiadó igazgatóhelyettese egyike annak a három főtisztnek, akik a Népszava mellett tanúskodtak az elhíresült listaügyben. A tegnapi fegyelmi tárgyaláson bejelentették, hogy Wachsler Tamás közigazgatási államtitkár harminc nappal meghosszabbította a Sipos ellen indult fegyelmi eljárás határidejét.
Vágólapra másolva!

Meghallgatásra idézte be tegnap Sipos Géza ezredest, a Zrínyi Kiadó igazgatóhelyettesét a Honvédelmi Minisztérium által kijelölt fegyelmi bizottság. Sipos egyike volt annak a három főtisztnek, akik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Népszava mellett tanúskodtak az elhíresült listaügyben. Mint ismert: Szabó János honvédelmi miniszter a laptól helyreigazítást kért, mert cikkei szerint a haderőreformmal kapcsolatos létszámleépítés előkészítése során lista készült a tisztek 1990 előtti politikai szerepvállalásáról. Az elsőfokú bírósági döntés megállapította, történt adatgyűjtés. Időközben a tanúskodó három főtiszt ellen fegyelmi eljárás indult.
Sipos Géza ezredest az ellene indított fegyelmi eljárás során azzal vádolják, hogy nem kért engedélyt szolgálati helyének elhagyásához, amikor a bíróságon a sajtóper tárgyalásán megjelent, valamint engedély nélkül nyilatkozott, s olyan adatokat közölt, amelyeket nem lehetett volna - tudta meg a Népszava Erdős Lászlótól, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének (BEOSZ) ügyvezető alelnökétől.
A Népszava információi szerint fegyelmi tárgyaláson elhangzott, Wachsler Tamás közigazgatási államtitkár harminc nappal meghosszabbította a fegyelmi eljárás határidejét, valamint új háromtagú bizottságot jelölt ki. Ugyanis a korábban kijelölt testület elnöke összeférhetetlenséget jelentett be. A fegyelmi tárgyalást csütörtökön folytatják. A tegnapi tárgyalást csak tájékoztató beszélgetésnek minősítették.
Sipos Géza ezredes és ügyvédje, Gaál Andor tudomásul vették a közigazgatási államtitkár határozatát. Azt javasolták, hogy a tárca álljon el a fegyelmi eljárástól, hiszen Sipos Géza amúgy is felmentési idejét tölti, s hat hónap elmúltával nyugállományba kell vonulnia. Ha a tárca nem fogadja el a javaslatot, polgári pert indítanak. A bizottság megígérte, hogy a kérést Wachsler Tamásnak továbbítják.
Erdős László szerint a BEOSZ tagsága nem tudja, miről szólnak ezek a fegyelmi ügyek. Úgy véli, a tisztek politikai beosztásáról készült lista léte ma már nem kérdés. A BEOSZ ügyvezető alelnöke így fogalmazta meg a 10 ezer fős szervezet - melynek Sipos Géza választott vezetője - dilemmáit: "Hogy lehet az, hogy Sipost június 23-tól augusztus 23-ig felfüggesztve szobafogságra ítéli a fegyelmit elrendelő közigazgatási államtitkár, majd a hibát csak egy hét múlva korrigálja. Hogy lehet az, hogy ezenközben az első számú katonai vezető július 15-től felmenti, a munkavégzés alól mentesíti és nyugállományba helyezéséről intézkedik? Ilyen kettős intézkedést a szolgálati szabályzat nem ismer."

Szabó Iréne, Pungor András

(Népszava)

Ajánló: