Újból meghallgatják a zámolyi romákat Strasbourgban<br/>

Vágólapra másolva!
Strasbourgban kedden újból meghallgatják a politikai menedékjogot kért zámolyi romákat. Ezúttal mindenkit egyenként kérdeznek a hatóságok arról, pontosan milyen sérelmek érték őket Magyarországon. Eközben Kótai Aladár, az Ózdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Strasbourgba utazik, hogy felmérje a zámolyi romák helyzetét, és tájékoztassa tapasztalatairól az ózdi romákat, akik szintén ki akarnak vándorolni.
Vágólapra másolva!

Strasbourgba készül Kótai Aladár, az Ózdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen a már ott tartózkodó zámolyi romacsoport helyzetéről, és tájékoztassa azokat az ózdi romákat, akik a kivándorlást fontolgatják, hogy mi várhat rájuk Franciaországban.

Kótai augusztus 2-án hozta nyilvánosságra, hogy a korábban már Franciaországba utazott zámolyiak mellett huszonkét ózdi roma is fontolgatja: a jobb megélhetés reményében Strasbourgba utaznak és ott politikai menedékjogot kérnek.

A két roma csoport valószínűleg nem egyeztetett egymással. Miközben ugyanis Kótai Ózdról Franciaországba utazik, Franciaországból éppen Ózdra készül Krasznai József, a zámolyi romák vezetője. Ráadásul ugyanazért utazgatnak mindketten: személyesen kívánják tájékoztatni strasbourgi tapasztalataikról azokat az ózdi cigánycsaládokat, amelyek a kivándorlás gondolatával foglalkoznak.

A július vége óta Strasbourgban tartózkodó zámolyi romákat ezen a héten újból meghallgatják a megyei prefektúrán, ahová beadták politikai menedékjogra vonatkozó kérelmüket. Az újabb meghallgatások kedd délután kezdődtek ? közölte Krasznai József, a zámolyi romák szószolója.

Míg az előző alkalommal a házaspárokat együtt hallgatták meg, a mostani - keddi, szerdai és csütörtöki - behívásra egyenként jelenik meg a 19 felnőtt és a 24 gyerek közül az egyetlen, aki már betöltötte 16. évét. A két tolmács segítségével zajló meghallgatások tárgya ugyanaz, mint korábban: a romáknak meg kell indokolniuk a franciaországi befogadásra irányuló kérelmüket, azaz előadják mindazt, ami az elmúlt három évben történt velük Magyarországon - mondta Krasznai József.

A zámolyi romák amellett, hogy menedékjogot kértek Franciaországban, az általuk vélelmezett sérelmek miatt 130 millió forintra beperelték Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bíróságán. A beadott keresetről szeptemberben születik döntés.

(MTI)