Szabad strandjukért küzdenek a révfülöpiek<br/>

Vágólapra másolva!
Tiltakozó tüntetést hirdettek szombatra Révfülöpön. A szervezők azért demonstrálnak, hogy a település vezetése ne értékesítse szabad strandjukat. Szerintük a polgármester a lakosság beleegyezése nélkül már kész tényként kezeli: vitorláskikötő épül majd a zöld terület helyén. A képviselő-testület szeptemberben dönt.
Vágólapra másolva!

A szabad strandra vonulnak ma Révfülöpön mindazok, akik tiltakoznak az önkormányzat kikötő-létesítési terve ellen. Gángór István helyi képviselő lapunknak elmondta, aláírásgyűjtésbe is kezdtek, hogy a község ne adja el az egyetlen szabad part menti területét.

Eddig háromszázötvenen támogatták a tiltakozó kezdeményezést. A képviselő szerint a leendő kikötő működésével a tóba olaj és más szennyező anyagok is kerülhetnek. Azt szeretné, ha a helyi lakók és az üdülőtulajdonosok dönthetnének a kérdésben. A tiltakozó ív aláírói úgy vélik, az új létesítménnyel megközelíthetetlenné válik a partszakasz, megszűnik az ingyenes fürdési lehetőség, az utolsó szabad földterület is eltűnik a part mellől. Gángór elképzelhetetlennek tartja, hogy a jogszabályban előírtakat - a parttól 30 méterre lévő területet beépítetlenül kell hagyni - a kivitelezésnél be tudják tartani.

Mihovics István polgármester szerint ezt a partszakaszt idegenforgalmi célra kell hasznosítani. Úgy véli, ha a beruházás megvalósul, a parttól számított 30 méteres szakasz szabadon átjárható lesz. A horgászoknak csónakkikötőt építenének. A területet csak akkor adnák el, ha a beruházó a kikötőt megépíti.

Kovács Béla, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője a tiltakozóknak írt levelében hangsúlyozza: ha a kikötő engedélyezési eljárása megindul, foglalkozunk a kérdéssel. Azt azonban már most kiemelte: a természetes vegetációt veszélyeztető, az élőhelyeket zavaró és a tájat kedvezőtlenül befolyásoló kikötők építését biztosan nem támogatják.

(Népszava)