A Külügyminisztérium tiltakozik a Duna Televízió szerbiai betiltása miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Pénteken a Külügyminisztériumba kérették Balsa Spadijer jugoszláv nagykövetet: a magyar fél a találkozón aggodalmát fejezte ki azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, melyek szerint Újvidéken megtiltották a magyar televíziós csatornák műholdas adásainak közvetítését. A Külügyminisztérium felszólította a jugoszláv felet, hogy tartsa tiszteletben a sajtó szabadságát, vonja vissza az európai normákkal ellentétes médiatörvényt, és biztosítsa az újságírók akadálymentes tevékenységét Szerbiában.
Vágólapra másolva!

Egyes értesülések szerint Goran Matics jugoszláv szövetségi tájékoztatási miniszter instrukciói alapján a belgrádi hatalom hasonló lépés megtételére készül Szabadkán, Zomborban, Pancsován, Nagybecskereken, Kikindán, Versecen és más, a vajdasági magyarok által is lakott településeken.

A Külügyminisztérium a jugoszláv diplomata tudomására hozta, hogy az európai normákkal ellentétes gyakorlatnak ítéli meg, hogy a szövetségi tájékoztatási miniszter betiltotta a hatalom által nem megfelelőnek minősített televíziós állomások programjának továbbítását. A tárca erélyesen tiltakozott amiatt is, hogy az utóbbi időben a jugoszláv hatóságok több alkalommal is akadályozták a magyar média munkatársait abban, hogy Szerbiában műsorokat készítsenek.

Augusztus 23-án Pozsarevácon a rendőrség előállította a magyar RTL Klub forgatócsoportját, akik a város központjában kereskedelmi témájú riportot készítettek. Elvették a felvételt tartalmazó kazettát, és csak közel három és fél órás kikérdezés után engedték őket szabadon. Ugyanaznap a Duna Televízió három munkatársát, akik Tolnai Ottó íróval szerettek volna a vajdasági Palicson műsort készíteni, a röszkei határátkelőn hosszas várakoztatás után sem engedték belépni Jugoszlávia területére.

(MTI)

Korábban:

(2000.09.01.)