Népszavazással dönthetnek a cerediek az égetőmű megépítéséről<br/>

Vágólapra másolva!
Helyi népszavazáson dönthetik el a cerediek, akarnak-e hulladékégető-művet falujukban. Az égetőműre két üzem települne rá, melyekben kétszáz ceredi tudna elhelyezkedni.
Vágólapra másolva!

A Nógrád megyei település polgármestere, Czene Árpád elmondta: a helyi képviselő-testület korábban hozzájárult ahhoz, hogy a budapesti Ecolnet Rt. hatástanulmányt készítsen egy majdani hulladékégető-műről és hulladéklerakó-telepről, mely a faluhoz tartozó Utaspusztán épülne meg. A társaság ezután falugyűlésen ismertette a terveket. A jelenlévők soknak tartották az évente elégetésre tervezett 35 ezer tonna hulladékot, és úgy gondolták, ennyi égetnivaló csak veszélyes ipari hulladékkal együtt jöhet össze.

A cerediek szórólapokon fogalmazták meg aggodalmaikat. Saját környezetüket és a határon túl lévő tájvédelmi körzet értékeit féltik. Ezért szeptember közepén aláírásgyűjtésbe fognak helyi népszavazás kiírásáért. A polgármester szerint viszont fölösleges aláírást gyűjteni: a hatástanulmány elkészülte után akár egyetlen aláírás nélkül is kiírják a helyi népszavazást, hogy a tanulmányban foglaltak ismeretében dönthessenek az emberek, hozzájárulnak-e az égetőmű építéséhez vagy sem.

Az 1500 lelkes Cered számára a polgármester szerint az lehet vonzó a tervben, hogy az égetőműben keletkező hő elektromos energiává alakításával két járulékos beruházás valósulna meg. Egy német csőszerelő, illetve egy fapréselő üzem települne rá az égetőműre, és a kettőben kétszáz helyi lakos találna munkalehetőséget. Ez a szempont pedig - állítja Czene Árpád - az igen magas munkanélküliséggel küzdő határ menti faluban egyáltalán nem lehet mellékes.

(MTI)