Ma árverezik a vitatott Murillót<br/>

Vágólapra másolva!
Ma kerül kalapács alá a Polgár Galéria és Aukciósházban a Murillo műveként meghirdetett A bűnbánó Magdolna című festmény. A galéria háromnapos árverésének első órájában kínálják megvételre a képet; kikiáltási ára 44 millió forint.
Vágólapra másolva!

A szakértők szerint is rendkívül értékes barokk festményt a Szépművészeti Múzeum az 1950-es évek eleje óta mint Murillo követőjének munkáját védi. A múzeum erre az árverést megelőző szemle alkalmával a tulajdonost és az árverezőházat is figyelmeztette. Azt tanácsolták Polgár Árpádnak, hogy engedje alávetni a képet egy alaposabb vizsgálatnak.

Polgár több ízben is felhívta a sajtó figyelmét arra, hogy a XVII. században készült képet hosszú időn át, egészen a védetté nyilvánításig Murillo saját kezű műveként tartották számon, és így foglalt állást a spanyol festészet legtekintélyesebb hazai ismerője, H. Takács Marianna is. Világossá vált: Polgár Árpád és a Szépművészeti Múzeum képviselői más-más művészettörténészek véleményét tartják mérvadónak, és a kép alapos, korszerű módszereken alapuló vizsgálata még várat magára.

A Szépművészeti Múzeum nem kívánja megvásárolni a festményt. A vevő a védettség miatt nem viheti külföldre a képet, idehaza pedig be kell jelentenie, hol tartja az alkotást. A vásárló egyébként olyan értelmű igazolást kap majd a Kulturális Örökség Igazgatóságától, amelyen a festmény mint Murillo követőjének műve szerepel.

(OS)

Ajánló:

A művész életrajza és művei. (angolul)