Két baleset egy időben az E75-ös úton<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Két súlyos baleset is történt rövid időn belül szerdán este Bács-Kiskun megyében az E75-ös úton. A 119-es kilométerszelvényben egy gyalogost gázoltak halálra, kilenc kilométerrel arrébb, a Monostori Csárda közelében pedig egy mikrobusz ütközött egy teherautóval és egy személyautóval. A baleset következtében egy személy súlyos, életveszélyes, kettő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

(HavariaPress)