A Gazprom kiszorul a magyar vegyiparból<br/>

Vágólapra másolva!
A Mol Rt. lesz a TVK Rt. legnagyobb részvényese azzal, hogy megvásárol a BorsodChem Rt.-től egy 7,0 százalékos részvénycsomagot; az olajtársaság ezzel 29,8 százalékos tulajdonossá válik a TVK-ban. A Magyar Külkereskedelmi Bank 7,9 százalékos részvénycsomagot vásárol meg a BorsodChemtől, ezzel szintén a TVK tulajdonosává válik. A tranzakciókat követően a BorsodChem Rt. TVK-ban fennmaradó részvényhányada 15 százalékra csökken. A bejelentés hatására hétfőn valószínűleg ismét lehet kereskedni a Mol, a TVK, és a BorsodChem részvényeivel.
Vágólapra másolva!

Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója elmondta: a szombaton bejelentett vásárlás a Mol petrolkémiai nyitásának második szakasza, a harmadik pedig az, hogy a megállapodásban további részvényvásárlási opciók is szerepelnek. Így a Mol megegyezett a TVK külföldi finanszírozási leányvállalatával, az Amerwind B.V. társasággal, hogy vételi opciót kap az Amerwind 9,5 százalékos TVK részvénycsomagjára. A Mol opciós megállapodást kötött az MKB-val, amely alapján két év alatt az MKB megszerzett TVK-pakettjéből további részesedést szerezhet a TVK-ban az elkövetkező két év alatt.

A Mol a BorsodChemmel is megállapodott további 7,5 százalékos TVK részvénycsomag megvételéről szintén két év múlva. A BorsodChem egyúttal feltételes megállapodást kötött az Amerwinddel, hogy a fennmaradó 7,5 százalékos TVK részvénycsomagját eladja az Amerwindnek. Ezek szerint a Mol tulajdona a TVK-ban tovább növekedhet, a BorsodChem TVK-pakettje pedig nullára csökkenhet. Mosonyi György a vételárról nem akart nyilatkozni, csak annyit közölt, hogy az ár a könyv szerinti érték fölött van, tehát megahaladja a BorsodChem által a TVK részvényekért kifizetett árat. Mosonyi György közölte: a Mol szerdán 350 millió dolláros többdevizás, rulírozó, szindikált hitel felvételéről írt alá megállapodást több vezető bankkal. A hitel futamideje 5 év, a lejárat végén egy összegben törlesztendő, kamata 40 bázisponttal haladja meg a londoni bankközi kamatlábat, a LIBOR-t. Ebből a hitelből, valamint saját forrásból finanszírozzák a TVK-pakett megvételét és a Slovnaft 36,2 százalékának a szlovák versenyhivatal által pénteken jóváhagyott, 262 millió dollár értékű megvásárlását.

A tájékoztatón jelen lévő Olvasó Árpád, a TVK szeptember 20-án megválasztott elnöke a MOL-BorsodChem-MKB tranzakcióval egyetértett. Kovács F. László, a BorsodChem elnök-vezérigazgatója közölte: a vegyipari társaság vezetése úgy ítéli meg, hogy a Milford Holdings Ltd. BorsodChemben való tulajdonszerzése, az ez által okozott bizonytalanság hozzájárult a BorsodChem részvényárfolyamának csökkenéséhez. Hozzátette: ha a Milford nem törekszik az irányítás átvételére, együttműködik a menedzsmenttel, akkor a most épülő TDI üzemet és technológiát meg lehet tartani a társaság keretein belül. Kovács F. közölte: a TVK-részvények eladását gondos jogi elemzés előzte meg, valamint szeretnének tárgyalni Gazprom érdekeltségébe tartozó Milforddal arról, hogy szabályszerű pici ügyletben visszavásárolják a BorsodChemben meglévő 24,7 százalékos részesedését. Kovács F. László a sajtótájékoztatón kiadott közleményben leszögezte: a Milford Holdings részvényvásárlása cégükben kéretlen és barátságtalan kezdeményezés volt és a tanácsadóikkal folytatott egyeztetések után úgy határoztak, hogy a Mol-tól, a TVK-tól és az MKB-tól származó javaslatokra hosszú távon építhetnek.

A Gazprom szeretné megvásárolni az ukrán Oriana vegyipari társaságot, amely a Mol mellett etilén-beszállítója BorsodChemnek a TVK-n keresztül. A BorsodChem vezetője ezzel kapcsolatban
elmondta: ha a Gazprom megszerzi az Orianát és egyben a BorsodChemben és a TVK-ban is döntési pozícióban maradt volna, akkor a BorsodChem nem tudta volna felvállalni azt, hogy a Mol-t esetleg
kizárják alapanyag-szállítói köréből és csak az Oriana marad. A BorsodChem jelenleg mintegy 100 ezer tonna etilént vásárol a TVK-tól, a következő években etilén szükséglete 140 ezer tonnára is nőhet, így készek az Orianától is vásárolni.

Kovács F. László elmondta: a jövő héten tőzsdei tulajdonosi megfeleltetést tartanak, hogy kiderüljön milyen pontosan a cég tulajdonosi struktúrája. A Mol és a TVK vezetője kérdésre válaszolva elmondták: társaságaik ilyen megfeleltetést nem terveznek. A Mol hamarosan rendkívüli közgyűlést hív össze, amelynek napirendjén a TVK vezető testületének újraválasztása szerepel - jelentette be Mosonyi György.

(MTI)

Ajánló:

(2000. szeptember 22.)