Vágólapra másolva!
Járai Zsigmond szűk körben kijelentette: nem vállalja a jegybankelnöki megbízást, ha együtt kell dolgoznia Csúcs Lászlóval az MNB vezetésében - értesült a Magyar Hírlap megbízható forrásokból. Csúcsot az FKGP vezetősége akarja látni a jegybank alelnöki székében. Ez a szék - a Fidesz-FKGP koalíciós megállapodás értelmében a kisgazdákat illeti meg.
Vágólapra másolva!

Csúcs László az ügy fejleményeiről a Magyar Hírlapnak elmondta: Torgyán József valóban felkérte személyesen őt az alelnöki posztra. Ez
egyébként már másodszor történt meg, az első ajánlatot februárban kapta, de akkor még visszautasította, mert az adó- és költségvetési ügyekre kívánt koncentrálni a parlamentben. Most viszont rábólintott az ajánlatra. Csúcs a maga részéről nem látja akadályát a Járaival történő együttműködésnek. "Ez más helyzet lenne, mint amikor képviselőként kritizáltam a költségvetést" - mondta. Jegybanki alelnökként a gazdaságpolitika formálásában segítené Járait - mondta, hozzátéve: legfontosabb feladat a jó makrogazdasági eredmények további erősítése lenne. Ezért is garantált a közös munka. Csúcs szerint február 20-ig eldől, szükség lesz e rá.

Járai Zsigmond, március 1-jétől az MNB elnöki tisztség várományosa nem kíván nyilatkozni a leendő alelnökről. Az ő korábban megnevezett jelöltjei az alelnöki posztra: Szapáry György, az egyik korábbi alelnök, Auth Henrik, a Postabank vezérigazgatója, valamint Adamecz Péter helyettes pénzügyminisztériumi államtitkár.

Szakértők úgy vélik: a koalíciós megállapodás szóban forgó kitétele ellentétben áll a jegybanktörvénnyel. Eszerint ugyanis a legfeljebb öt alelnök személyére az MNB elnöke tesz javaslatot, amelyet a miniszterelnök egyetértése esetén előterjeszt a köztársasági elnöknek.

A jegybank nem reagál személyi kérdésekre - közölte a Magyar Hírlap kérdésére Blahó Miklós, Surányi György elnöki tanácsadója.

(OS)