Vágólapra másolva!
Torgyán József a kisgazdapárt megyei vezetőivel tartott tanácskozása után közölte, senki nem akarja a pártelnöki és a miniszteri tisztség szétválasztását. Torgyán szerint minden, e két tisztség szétválasztása irányuló felvetés a kisgazdák ellen irányuló alattomos támadás, amit az ellenzék sugall.
Vágólapra másolva!

Sem az FKGP hagyományai, sem kormányzati tapasztalatai miatt nem lehet szétválasztani az agrárminiszteri és a pártelnöki tisztséget, és ezt a megyei elnökök felvetni sem engedik - jelentette ki a kisgazdapárt megyei elnökeinek budapesti tanácskozása után Torgyán József csütörtökön.

Hozzátette: a megyei vezetők a százezernél is több tagot számláló FKGP nevében szóltak erről, és véleményük szerint a tisztségek szétválasztását az FKGP elleni alattomos támadásnak lehet tekinteni, "amelyet ellenzéki személyek sugalltak, és a párt meggyengítésére, illetve lefejezésére irányul".

Torgyán József beszámolt arról, hogy a megyei elnökök szorgalmazták egy olyan sajtótörvény mielőbbi megalkotását, amely védelmet tud nyújtani "a következetesen hazudozó, az igazságot elhallgató sajtóorgánumokkal szemben".

A külső szövetkezeti üzletrészek kifizetésével kapcsolatban bejelentette: minden megyében megfelelő számú irodát nyit a földművelésügyi minisztérium annak érdekében, hogy a külső üzletrészesek hozzájuthassanak a pénzükhöz.

(MTI)

Ajánló: